Charles Leclerc felfedte azt a tényezőt, amely visszatartja a Ferrarit abban, hogy alkalmanként a legjobb tempóra is képes legyen. A monacói szerint ez lehet a Ferrari legnagyobb ‘ellensége’.
A Ferrari 2023-ban a Red Bull-tól messze elmaradt, de két riválist is szerzett magának. A Mercedes és az Aston Martin is jobb eredményekre volt eddig képes. Silverstone után úgy tűnik, hogy a Mclaren-t is megkapták a nyakukba. Charles Leclerc és Carlos Sainz idén kevés futamon tudott a dobogós helyekért harcolni. Leclerc kétszer, Saint egyszer sem állhatott még idén pódiumra. Leclerc a hétvégi Magyar Nagydíj előtt a médiának nyilatkozva elárulta, hogy ha megélénkül a szél, az SF-23 nem úgy teljesít, ahogy elvárják tőle. Az elmúlt hetekben jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. A monacói pilótát megkérdezték arról, hogyan teljesít most az autó a változtatások bevezetése után.
„Jó irányba halad. Azt a legutóbbi silverstone-i futamon is láthattuk. Vasárnap feltámadt a szél. Ez az egyik fő gyengeségünk, de tettünk pár lépést már előre. Tudjuk, hogy ezen még javítanunk kell. Papíron a Hungaroring egy kicsit jobban passzol az autónkhoz, de minden hétvégén van egy csapat, aki meglepetést okoz. Úgyhogy, majd meglátjuk. Most már tudjuk, hogy mikor fogunk küszködni. Sajnos Silverstone ide tartozott. Tudtuk, hogy nem lesz egy jó hétvége számunkra. A szombati nap elég jól sikerült ahhoz képest, hogy mire számítottunk. A vasárnap rosszabbul sikerült, de tudjuk miért. A szél ránk nagy hatással van. Valószínűleg nagyobb hatással, mint bárkire a rajtrácson. Az év eleje óta tettünk pár lépést előre, de még van min dolgozunk. Nincs kétségem afelől, hogy javulni fogunk. Időre van szükségünk az alkatrészek elkészítéséhez, és nyilvánvalóan ahhoz, hogy a mérnökök megtalálják a legjobb megoldást a probléma megoldására. Nem hiszem, hogy ez olyan pálya volt, ahol a múltban különösen erős voltam. Azt hiszem, tavaly jó hétvégém volt, de nyilvánvalóan sok okból nem álltunk fel a dobogóra.”- árulta el Charles Leclerc.