Fernando Alonso, az Aston Martin pilótája katasztrófának minősítette a Magyarországon először kipróbált új időmérős formátumot. A spanyol pilóta csak a nézőket tudta sajnálni.
A Magyar Nagydíj időmérő edzésén új formátumot láthattunk. A Q1, Q2 és a Q3 megmaradt, de a csapatok csak egy megszabott keverékkel hajthattak a pályára. A Q1-ben a kemény, a Q2-ben a közepes, a Q3-ben pedig a lágy gumikat használhatták. Fernando Alonso szerint az új formátum semmit sem tett hozzá a show-hoz.
„Nem tett hozzá semmit a show-hoz. Sajnálom a szurkolókat is, akik fizettek a pénteki jegyért, mivel túl sokat nem edzhettünk. Nem kaptunk elég abroncsot. Az autóval minden rendben volt. Elégedett voltam vele. Négy-öt tized volt a különbség köztünk és a pole pozíció között. Tehát nekünk ez egy normál időmérő edzés volt. Az eredmény szerintem ugyanaz lett volna. Így az eredmény szempontjából sem jó az új formátum.”- árulta el Fernando Alonso.