Carlos Sainz belga futama hamar véget ért. Már a rajt után megsérült, amikor Oscar Piastrit és a Ferrari összeért. Carlos Sainz alig tudta vezetni a sérült Ferrarit, de ennek ellenére jó pár körön át kint tartották. Miért?

Sainz egy bátor bevetődést próbált meg a rajtot követően az 1-es kanyarban. Nem látta, hogy Piastri már mellé ért a belső íven, mivel Lewis Hamilton-ra figyelt. Így a Mclaren-t a falhoz nyomta. Oscar Piastri-nak nem volt választása. Fel kellett adnia a futamot. Az incidens során Sainz autója is komolyan sérült. A padlólemez és az oldaldoboz sem volt már gyári állapotban. Versenytársai sorra előzték meg a spanyolt. A Ferrari egy piros zászlós megszakításra várt. Az esőben is bíztak. Az esőt hozó felhők is elkerülték a pályát. Pár perces eső ugyan volt, de ez nem befolyásolta a futamot.

„Egy ponton azt vártuk, hátha jön egy piros zászló, mert akkor meg tudtuk volna javítani. Amikor azonban a záporból nem lett végül semmi, úgy döntöttünk, feladjuk.”- árulta el a Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur, akinek szavait a >PlanetF1 idézte.