Oscar Piastri idén debütált az F1-ben. A Mclaren színeiben állhat rajthoz és az első évében nem teljesít rosszul. Szárnyra is keltek olyan pletykák miszerint a Red Bull szerződtetné. Az ausztrál pilóta cáfolta ezeket a híreket.

Az ausztrál pilóta idén debütált az F1-ben. Az F2-es sorozat 2021-es bajnoka nem sokkal maradt el a Brit Nagydíj pódiumáról. Belgiumban a sprint futamon második lett. Nagy tehetségnek tartják. Eddie Jordan szerint még a Red Bull is megkeresheti őt és szerződést kínálhat Piastri-nak. Ő azonban boldog ott, ahol van.

„Hízelgő, ha az ember ilyen dolgokról hall vagy olvas. Én azonban boldog vagyok a Mclaren-nél. Mindig jó, ha ilyen dolgokat hall az ember. Úgy gondolom, hogy az eddigi szezon jól alakult. Határozottan voltak olyan hibák vagy pillanatok, amiken jó lenne változtatni, de utólag könnyű ezekről véleményt mondani. Elégedett vagyok azzal, hogy vezetési szinten állok. Van még hova fejlődnöm. Sokat kell még tanulnom. Van egy nagyon erős csapattársam, akitől tanulhatok. Sokat segít abban, hogy gyorsabb legyek.”- árulta el Oscar Piastri.