Daniel Ricciardo a Magyar Nagydíjon térhetett vissza az F1 rajtrácsára. Nyck de Vries helyét vehette át, akit a Red Bull menesztett. Christian Horner szerint Daniel Ricciardo eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Ricciardo két futamon állhatott idén rajthoz. Csatlakozott az AlphaTauri csapatához a Magyar Nagydíjon. Eddig még nem szerzett pontot, de már így is jobban teljesít, mint a menesztett Nyck de Vries. Ricciardo célja az, hogy jobb eredményeket érjen el, mint Yuki Tsunoda. Christian Horner eddig elégedett az ausztrál munkájával. Daniel Ricciardo „nagyon nehéz körülmények között” megfelelt az elvárásoknak.

„Daniel nagyon nehéz körülmények között rét vissza az F1-be. Olyan autót vezet, amit még soha nem vezethetett, de még így is jól teljesít. Azt hiszem megfelelt az elvárásoknak. Nyilván, nem azért ült vissza az AlphaTauri-ba, mert hosszabb távon ott szeretne versenyezni. Danielnek lehetősége van az év végéig bebizonyítani, hogy nem veszített semmit a formájából. Majd ezután döntünk arról, hogy mi legyen a következő egy évben.”- árulta el Christian Horner.