A Ferrari a szezon első felében is azon dolgozott, hogy utolérje a Red Bull-t. Több fejlesztést bedobtak, de nem tudták felvenni a versenyt az osztrák csapattal, de még a Mclaren-ekkel és a Mercedesekkel sem.

Carlos Sainz azt állította, hogy az olasz csapat nem ott tart, ahol szeretne. A csapatnak nem sikerült olyan frissítéseket bevinnie, melyekkel közelebb kerültek volna a Red Bull-hoz. Sainz elismeri, hogy a Ferrari most lemaradt, de a szezon második félben szeretnének felzárkózni.

Charles Leclerc-nek sikerült egyszer felállnia a pódiumra. A monacói pilóta a Belga Nagydíjon a harmadik helyen végzett. Sainz-t arról kérdezték, hogy szerinte melyik csapat lehet erősorrendben a második, így válaszolt: „Az elmúlt két futam alapján a Mclaren-t mondanám, de általában a Mercedes van a legközelebb a Red Bull-hoz. Vagy, ha nem ők, akkor az Aston Martin. Azt hiszem, határozottan nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk. Volt néhány erős hétvégénk, Kanadában és Ausztriában, ahol úgy tűnt, jó irányba haladunk. Az utolsó két futamon a Mclaren és a Mercedes erős volt.”- árulta el Carlos Sainz.