Az F1 mezőnyében jelen pillanatban három pilóta is elmondhatja magáról, hogy nyert már bajnoki címet. Vajon Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Max Verstappen ugyanolyan autóban mire lenne képes?
Mindhárom pilóta vitathatatlanul a Forma-1 minden idők nagyjainak listáján szerepel. Alonso még mindig aktív. Abban az évben debütált, amikor Oscar Piastri született, 2001-ben. Hamilton bebizonyította, hogy hét világbajnoki címével és F1-es győzelmi rekordjával minden idők egyik legnagyobb pilótája. Behozva ezzel a hétszeres bajnok, Michael Schumacher rekordját.
Verstappen az elmúlt két évben végre megmutatta képességeit. Sorra nyeri a futamokat és halad a harmadik világbajnoki címe felé. Alonso, Verstappen és Hamilton Kanadában állhattak fel a pódiumra. Ez az F1 egyik ikonikus dobogójának nevezték. A korábbi IndyCar- és NASCAR-pilóta, Danica Patricka Sky Sports F1-es szakértője lett. Korábban azt mondta, hogy Alonso 41 évesen is versenyképes és ezért ő a legjobb. Az F1Hírek most arra kíváncsi, hogy szerintetek ugyanolyan autóban és feltételekkel, melyik pilóta nyerné a futamokat?
