Rubens Barrichello hosszú éveken át a Ferrari pilótája volt. Csapattársa lehetett Michael Schumacher-nek is. A brazil ex pilóta ezekről az időkről mesélt.
Rubens Barrichello-ról elmondhatjuk, hogy szerencsés és egyben nagyon balszerencsés is volt. A Ferrari olyan korszakában lehetett a csapat pilótája, mikor a sikereket halmozták. Csapattársa viszont az F1 egyik legmeghatározóbb pilótája volt. Így Barichaello eléggé a háttérbe szorult. Az F1 Beyond the Grid podcastjében most arról mesélt, a német mennyire kemény ellenfél volt, és mennyire nem akarta őt hagyni érvényesülni házon belül
„Én mindig össze tudtam barátkozni a csapattársakkal és mindenkivel jó kapcsolatom volt. Ő soha nem támogatott engem. Nem kínált segítséget. Ezért nem is kértem tőle. Michael más volt. Egy kissé naiv volt, ahogyan dolgozott. Sokszor előfordult, hogy befejeztünk egy megbeszélését. Utána jött egy másik, amelyen csak Michael vett részt! Én meg csak fogtam a székem és ott ültem. Végül aztán úgy kezdtem érezni, hogy övé volt a csapat. Ez nem volt benne a szerződésben, de a saját érdekemben sok mindent elfogadtam. Viszont azt éreztem, hogy fejlődök a Ferrarinál. Hat éven át úgy véltem, hogy jól haladok, és eljön majd az én időm.
Mindig is azt mondtam, hogy jobb volt nálam. Ez nem kétség. Ő azonban már ’96 óta ott volt, négy éve ment már ott, keresztülment a sérülésén, és Jean Todt úgy tekintett rá, mint a fiára. Ezért nehéz volt egy újonnan érkezőnek azt mondani, hogy oké, adjatok nekem szabadságot.”- árulta el Rubens Barrichello.