Max Verstappen idén verhetetlen. Sergio Perez elég sokat hibázott. Zak Brown szerint Verstappen és a Red Bull kombinációja legyőzhetetlen. Ha két Perez ülne az autóban, akkor nyitott lenne a bajnokság.

Úgy tűnik, hogy sem a csapatok, sem a rajongók nem tudnak túllendülni azon, ahogy Max Verstappen idén talán soha nem látott fölényben uralja a mezőnyt. Verstappen idén kétszer volt második. A többi futamot megnyerte. Így az egyéni pontversenyben már 125 pont az előnye Sergio Perez-el szemben. Az utóbbi időben a McLaren volt talán az egyetlen csapat, amelyik valós kihívás elé állította a hollandot. Persze ez is rövid ideg tartott. Zak Brown szerint Max Verstappen nélkül a mostani F1 minden korábbinál izgalmasabb lehetne.

„A Red Bull most mindenkit leigáz. Tulajdonképpen Max az, aki mindenkit megver. Az ő és a Red Bull alkotta kombináció jelenleg egyszerűen verhetetlen, hiszen Max és a csapat nem hibázik. Ha két Sergio ülne az autóban, minden tiszteletem ellenére is azt gondolom, ez a bajnokság valahogy nyitott lenne. Szóval valami egészen különleges dolog van Max és a Red Bull között. Ha kivennénk Maxet, és mindenkinek győzelmet adnánk idén, aki második lett, akkor egy eléggé versenyképes, izgalmas bajnokság lenne. Azt hiszem, egyrészt a versenyek überizgalmasak, hiszen nem csak arról van szó, hogy ki nyer, igaz? Az egész mezőnyben van versenyzés, és a versenyzés fantasztikus.”- árulta el Zak Brown, akinek szavait a RacingNews365 idézte.