Nico Hülkenberg szerint elismerést érdemel a Haas. Még annak ellenére is, hogy a konstruktőri bajnokságban nem léptek előre. A pályán viszont nem hagyták ki a nagy lehetőseket.
Nico Hulkenberg méltatta a Haas eddigi teljesítményét. Még annak ellenére is dicsérte az amerikai csapatot, hogy a Williams-el szonos pontszámmal rendelkeznek.
A német hét ponttal múlta felül csapattársát, mióta főállásban visszatért a Forma-1-be. Ő és Kevin Magnussen is két futamon szerzett pontot. A Haas szeretne javítani a tavalyi nyolcadik pozícióján. 2022-ben 37 pontot szereztek. Ezt a szezon első felében gyűjtötték. Hulkenberg így értékelte a szezon első felét:
„Összességében pozitívan tekintek vissza, úgy gondolom, hogy nem hagytunk ki egyetlen nagy lehetőséget sem. Amikor volt egy elérhető eredmény, akkor sikerült azt megszereznünk. Így pontokat is szereztünk. Nyilvánvalóan úgy érezzük, hogy nincs elég pontunk, nem vagyunk elégedettek a vasárnapi versenytempónkkal sem. Tehát minden bizonnyal ez a legnagyobb probléma és a legnagyobb csalódás. Nem igazán állítottuk be az autót a kvalifikációra vagy a versenyre. Csak optimalizáltunk dolgokat. Egyszerűen ez nem jó. úgy gondolom, hogy a forgalomban mi többet szenvedünk, valószínűleg jobban, mint a többi autó. Ez nehezíti a helyzetünket is. Az időmérőn fel tudunk tenni új gumikat, de a hosszabb etapokon több problémánk is van.”- árulta el Nico Hülkenberg.