Frederic Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke elárulta, hogy a szélcsatornában már a jövő évi kocsira koncentrálnak. 2024-re pedig agresszív kocsit akarnak készíteni.

A Ferrari tavaly csak a szezon első felében nyert futamokat. A Red Bull győzelmi sorozatát a Mercedes szakította meg. A 2022-es jó formát idén nem tudták folytatni. A második helyről, a negyedik helyre estek vissza a konstruktőri versenyben. Frederic Vasseur pedig a Gazzettának adott nyilatkozatában elmondta, hogy agresszív kocsit szeretnének készíteni 2024-re. Másképp akarnak gondolkozni, mint a többiek.

„Erre a szezonra vonatkozóan július végén leállítottuk a fejlesztéseket a szélcsatornában. Vannak új alkatrészek, amiket már jóváhagytunk és amelyeken már dolgozunk – ezek Katarban vagy Austinban fognak megérkezni. A 2024-es kocsi kapcsán pedig még mindig a filozófiai koncepcióknál tartunk. A számok azt mutatják, hogy agresszívnak kell lennünk a projektünkkel, de a szimulációkkal és az egyenletekkel már a maximumon vagyunk. Másképp kell gondolkodnunk. Olyan mozgásteret kell kialakítanunk, hogy a pilótáink úgy is nyomni tudják, hogy ne legyenek egyfolytában a határon.”- árulta el Frederic Vasseur.