A Haas tavaly nem hosszabbított szerződést Mick Schumacher-el. Helyére egy másik német pilótát szerződtetett. Nico Hülkenberg kapott lehetőséget az amerikai csapatnál.
A Haas megerősítette, hogy Nico Hulkenberg és Kevin Magnussen a csapatnál marad a következő szezonban. A két pilóta szerződésének meghosszabbítása nem meglepő. Már csak Guenther Steiner csapatfőnök megjegyzései miatt sem.
Nico Hülkenberg a vártnál is jobban teljesít 2023-ban. Magnussen kicsit alul teljesített, de a dán pilóta így is szerzett pár pontot a Haas-nak. Guenther Steiner, a Haas csapatfőnöke a következőket mondta:
„Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy rendkívül szilárd pilótapáros volt ebben a szezonban. Nem volt okunk arra, hogy változtassunk. Kevint a csapatban jól ismerik és örülök, hogy visszatért. Csak a mi csapatunk 113 rajtjával tudjuk, hol rejlenek az erősségei, és ehhez remekül párosul a szervezetünkről szerzett tudása és tapasztalata is. Nico idén csatlakozott hozzánk és bebizonyította, értékes tagja a csapatnak. Közelít a 200 rajthoz a Forma-1-ben, és nagyon boldogok vagyunk, hogy ennek mi is részesei lehetünk. Idén is voltak gondjaink az autóval, amit meg kell oldanunk. A két pilóta visszajelzései nagyon értékesek a mérnökök számára. Kevin és Nico már az indulástól fogva jól összekovácsolódtak, és együtt mindketten pontot szereztek. Különösen, hogy Nico remekelt a kvalifikáción. Hatszor jutott be a Q3-ba. Az, hogy 2019 óta nem versenyeztem teljes munkaidőben a Forma-1-ben, megmutatja, mennyire profi, és mennyire vigyáz magára fizikailag. Megjegyzendő az is, hogy mindkét pilóta mennyi energiát fektet a munkába. Kevin és Nico egyértelműen élvezik a sportban eltöltött időt, mindkettőjük értett versenyző és tudják mit kérünk tőlük. Viszont most rajtunk, mint csapaton múlik, hogy előre tekintsünk 2024-re, és gondoskodjunk arról, hogy olyan autónk legyen, amely képes folyamatosan pontokat szerezni.”- árulta el Guenther Steiner