Ezen a hétvégén felébredt álmából az F1. Hollandiában rendezik a sorozat 13. futamát. Pénteken két edzést tartottak. Max Verstappen zárt az élen az első szabadedzésen. Lando Norris pedig a második edzésen remekelt.
Csütörtökön Zandvoortban, addig ma napos, kedvező időjárási körülmények fogadták a Forma-1-es mezőnyt még esett. Az Aston Martin és a Mercedes is vitt fejlesztést Hollandiába. Az első szabadedzés elején Verstappen állt az élre, majd Hamilton vette át rövid időre a vezetést, hogy aztán ismét Verstappen álljon az élre – bő 10 perc elteltével Verstappen egy 1:13.1-es idővel vezetett, majd Hamilton és Sargeant jött.
A két Aston Martin meglehetősen későn ment ki a pályára, majd Strollnak szólt a csapat, hogy gond van a kocsijával. Alonso pedig a 11-es kanyarnál fékezte el magát és csúszott a kavicságyba, majd visszajött a bokszba. Alonso után többektől láthattunk egy-egy elfékezést. Hülkenberg is összetörte a Haas-t. A piros zászló is előkerült. Verstappen egy 1:11.8-as időt futott a lágy keveréken, amivel az FP1 élén zárt, őt Alonso, Hamilton és Perez követte. Hamilton az edzés legvégén lila szektorral kezdett, de a kör második felében elvette.
A Holland Nagydíj második szabadedzésén Lando Norris volt a leggyorsabb Max Verstappen előtt, míg Oscar Piastri és Daniel Ricciardo egy nagyon furcsa balesetet hozott össze. A második edzés felhős időben kezdődött. Az első meleg helyzetre pedig nem kellett sokat várni: Verstappen öklelte fel kis híján Hülkenberget, a stewardok pedig jelezték is, hogy az edzés után ki fogják vizsgálni az esetet potenciális feltartás miatt.
10 perc elteltével pedig jött a piros zászló: a 3-as kanyarnál Piastri csúszott a falba, amit Ricciardo túl későn észlelt, így honfitársa mellé csúszott a falba – videó az esetről ide kattintva. Pár perccel később Norris vette át a vezetést, 2 tizedes előnnyel vezetett Verstappen előtt. A holland ugyan javított még idején, de így is elmafradt 0,023 másodperccel Norris idejétől. Közben egy hibát is láthattunk. Sainz gurult át a kavicságyon.
Eredmény:
1 | 1:11.330 | 30 | ||
2 | 1:11.353 | +0.023s | 26 | |
3 | 1:11.599 | +0.269s | 31 | |
4 | 1:11.638 | +0.308s | 27 | |
5 | 1:11.720 | +0.390s | 31 | |
6 | 1:11.766 | +0.436s | 30 | |
7 | 1:11.817 | +0.487s | 29 | |
8 | 1:11.835 | +0.505s | 31 | |
9 | 1:11.857 | +0.527s | 31 | |
10 | 1:11.863 | +0.533s | 31 | |
11 | 1:11.915 | +0.585s | 30 | |
12 | 1:11.934 | +0.604s | 32 | |
13 | 1:12.001 | +0.671s | 30 | |
14 | 1:12.009 | +0.679s | 28 | |
15 | 1:12.074 | +0.744s | 30 | |
16 | 1:12.093 | +0.763s | 31 | |
17 | 1:12.404 | +1.074s | 28 | |
18 | 1:12.693 | +1.363s | 31 | |
19 | 1:12.901 | +1.571s | 6 | |
20 | 1:13.096 | +1.766s | 7 |