Carlos Sainz szerint a Q3-at sem fogják tudni elérni a Holland Nagydíj időmérőjén. Az olasz csapat továbbra sem tud jól alkalmazkodni a magas leszorítóerős helyszínekhez.

A Ferrari eddig nem teljesít valami fényesen Zandvoortban. Az edzéseken még a legjobb tízbe sem tudtak bekerülni. Sainz szerint csapata egyelőre nem kezeli jól a nagy leszorítóerőt kívánó pályákat. Mindez Magyarországra emlékeztette őt, ahol csak 11. lett a kvalifikáción.

„Sajnos egyelőre nem látszunk versenyképesnek. Muszáj lesz leszorítóerőt találnunk, és az egyensúlyon is javítani kell, mert ez egy kemény nap volt a csapat számára. Hasonlót láthattunk Magyarországon is, és a komolyabb leszorítóerőt igénylő helyszíneken a nagyobb hátsó szárnnyal mi nem vagyunk olyan jók, mint a többiek. Ha a dobogós helyekért akarunk harcolni, akkor nagyot kell fejlődnünk. Van még tér a javulásra, de ha visszatekintünk Magyarországra, ott is a Q3-ba jutásért harcoltunk. Ezen a hétvégén is valami hasonló lehet, főleg a mezőny szorosságát nézve.”- árulta el Carlos Sainz.