Ahogy azt megszokhattuk, szombaton délután rendezték meg az F1 időmérőjét. A Q1 vizes körülmények között kezdődhetett el. A csapatok nagy része intereken hajtott ki a pályára.
Az első percekben három pilóta is hibázott. MAx Verstappen is köztük volt. A holland pilóta a kavicságyon átnyargalva tért vissza a pályára. Autót nem törte össze. 11 perc volt még a Q1-ből. Meglepő módon Lando Norris és Oscar Piastri állt az élen. Egy perccel később Leclerc állt az élre. Sainz a második helyre érő időt autózta. A két Ferrari nem sokáig örülhetett. Verstappen, majd Norris vette át a vezetést. Alonso, Russell, és Hamilton is jobb kört rakott össze, mint az olasz márka két pilótája. A Q1 alapján úgy tűnt, hogy Verstappen-nek a két Mclaren-el kell amjd megküzdenie. Három perccel a Q1 vége előtt Albon vette át a vezetést. Az utolsó percekre újra elkezdett esni az eső. Hamilton-nak és Sainz-nak is javítania kellett, mert kieső helyen álltak. Ők ketten javítottak. Közben Leclerc állt kieső helyen. Albon nyerte a Q1-et.
A Q2-ben is az inter gumikkal gurultak pályára a pilóták. A nap sütött, de a pálya vizes volt. Verstappen nyitott a legjobban a Q2-ben. Sargeant is nagy időket ment. Kétszer is átvehette a vezetést, de Verstappen hamar letaszította az amerikai az első helyről. Norris közben az élre ugrott. A Mercedes kieső helyen volt. Hamilton javítani tudott. A brit pilóta a harmadik helyre ugrott. Leclerc pedig a 10-ről a hatodik helyre ugrott előre. A pálya gyorsan száradt. A spanyol pilóta a 15. helyen állt. Javítania kellett. Ment egy gyors kört, de maradt a 15. helyen. Közben a Williams pilótája, Alex Albon átvette a vezetést. Yuki Tsunoda pedig a harmadik helyre ugrott. Nagyon gyorsan javult a pálya állapota. Két perc volt még a Q2-ből. A két Ferrari bejutott a Q3-ba és a két Williams is. Hamilton viszont kiesett. A Q2-t Verstappen nyerte.
Jöhetett a Q3. A pálya nagyon gyorsan száradt. Többen a slick-ekkel hajtottak pályára. 10 perc volt a pilótáknak arra, hogy megfussák legjobb körüket. Albon elsőre 1:15.743-as időt futott. A piros zászló is előkerült. Logan SARGEANT törte össze az autóját, ami nagy kárt szenvedett.
🔴 RED FLAG 🔴
Oh no, Logan!
Sargeant's first Q3 didn't last long as he hits the barriers at Turn 2#DutchGP #F1 pic.twitter.com/sEqrfoH1KB
— Formula 1 (@F1) August 26, 2023
Nyolc perc volt még hátra. 16:11 perckor folytatódott a Q3. A pilóták többsége a boksz kijáratánál sorakoztak fel. Leclerc is hibázott. A kilences kanyarban csapta falnak a Ferrarit. A piros zászló újra előkerült. Megállították az edzést. Jöhetett a pálya takarítása, gumifal újra összerakása. Az élen Norris állt. Csapattársa, Piastri volt a második. Verstappen a harmadik helyen tartózkodott.
🔴 (Another) RED FLAG 🔴
Leclerc has hit the barriers and parked up at the side of the track #DutchGP #F1 pic.twitter.com/HtLtqif1QI
— Formula 1 (@F1) August 26, 2023
Az utolsó négy percben tűzijátékra lehetett számítani. Verstappen vette át a vezetést. A holland pilótát Norris, Russell, Albon, Alonso követte.
Eredmény:
1 Max VERSTAPPEN Red Bull Racing
2 Lando NORRIS McLaren
3 George RUSSELL Mercedes
4 Alexander ALBON Williams
5 Fernando ALONSO Aston Martin
6 Carlos SAINZ Ferrari
7 Sergio PEREZ Red Bull Racing
8 Oscar PIASTRI McLaren
9 Charles LECLERC Ferrari
10 Logan SARGEANT
11 Lance STROLL Aston Martin
12 Pierre GASLY Alpine
13 Lewis HAMILTON Mercedes
14 Yuki TSUNODA AlphaTauri
15 Nico HULKENBERG
16 Guanyu ZHOU Alfa Romeo
17 Esteban OCON Alpine
18 Kevin MAGNUSSEN Haas
19 Valtteri BOTTAS Alfa Romeo
20 Liam LAWSON AlphaTauri