Lewis Hamilton és Georeg Russell 2025-ig maradhatnak a Mercedesnél. Egyes hírek szerint Hamilton fizetése megegyezik Max Vertsappen-ével. A sajtó információi szerint a hétszeres bajnok nem mindenre mondott igent.
A Mercedes ma jelentette be, hogy Hamilton és csapattársa, George Russell is aláírta új szerződését, aminek értelmében 2025-ig maradnak a csapatnál. Így a Hamiton körüli pletyka soroazt végéhez ért. Az első sajtóértesülések szerint anyagilag sem jár rosszul Hamilton. A The Telegraph és a Daily Mail is azt állítja, hogy tízmillió fontos fizetésemelést kapott, ezzel ötvenmillió fontra emelkedett a keresete
Utóbbi lap azt is állítja, hogy Hamilton kezdetben ötéves szerződést akart aláírni. Erre azonban a csapat nemet mondott, ehelyett két évben állapodtak meg. A Ferrari, bár valóban érdeklődtek iránta, végül komolyabban nem kezdtek el tárgyalni vele. A lap azt is tudni véli, hogy Russellel már hetekkel ezelőtt megszületett a megállapodás. A csapat azonban titokban tartotta, hogy együtt jelenthessék be a két versenyző hosszabbítását. A Daily Mail szerint valójában az állt az ügy mögött, hogy „Hamilton vonakodott elköteleződni”.