Az AlphaTauri több versenyzőjének több csapattársa volt 2023-ban, mint ahány pontot szerzett ebben a szezonban. Yuki Tsunoda kizárólag a RacingNews365-nek nyilatkozott.

Yuki Tsunoda számára érdekes év lehet a 2023-as. Csapattársak és az év végén a csapatfőnök is távozik az istállótól. Franz Tost helyét a Ferrari korábbi sportigazgatója, Laurent Mekies és az FIA volt ügyvezetője, Peter Bayer veszi át. Bayer már a vezérigazgatói posztot tölti be. A japán pilóta egy szezon alatt a harmadik csapattársat is megkapta. Liam Lawson válthatta Daniel Ricciardo-t, aki pedig Nyck de Vries menesztése után ülhetett be az AlphaTauriba. Mondhatjuk, hogy ő viszi a csapatot a hátán. Három pontot szerzett eddig. az Ausztráliában, Azerbajdzsánban és legutóbbit pedig Belgiumban. Az időmérőn nem teljesített rosszul, de a rajtvonalig már nem jutott el. Motorhiba miatt a felvezető körön megállt az autója. Tsunoda a következőket mondta:

„Jó lenne, ha a Red Bullnál maradhatnék. Őszintén szólva nem csak rajtam múlik. Ők fognak dönteni. Nekem csak a feladatomra kell összpontosítanom. Jó eredményeket kell elérnem. Ha így lesz, akkor biztos nem lesz baj. Próbálok nem gondolni az előléptetésre. Ez olyan dolog, amit soha sem tudhatsz. Tehát hiába gondolok ezekre a dolgokra, csak arra koncentrálok, amit csinálok, és folyamatosan jó eredményt kell elérnem. okkal inkább arra szeretnék koncentrálni, hogy megmutassam mire vagyok képes. Nem csak a Red Bull-nak. Hanem a többi csapatnak is. Ez a legfontosabb és a célom is.”- árulta el Yuki Tsunoda.