A Haas csapat úgy döntött, hogy 2024-ig megtartja jelenlegi pilótafelállását, mivel a középmezőnyben szeretnének újra versenyezni. Ez az elsődleges céljuk. Güenther Steiner ismertette a csapat fő céljait.

A Haas F1-es csapatfőnöke, Guenther Steiner ismertette a csapat fő céljait, miután szerződést hosszabbítottak Kevin Magnussen-el és Nico Hülkenbereg-el. A Haas pilótafelállása 2020 óta minden évben változott. 2024-ben marad a dán és a német pilóta az amerikai csapatnál. Steiner a médiának, köztük a RacingNews365-nek nyilatkozva elmagyarázta, hogy miért hosszabbítottak még a két pilóta szerződését.

„Jelenleg elégedettek vagyunk a két versenyzőnkkel. Rossz szezonok után szeretnénk a csapatot felépíteni. Nyilvánvalóan Nicóval korábban soha nem dolgoztunk együtt, de jól beilleszkedett a csapatban. Kevin hasonlóan értékes a csapat számára, és nagyon könnyű döntés volt. Illenek a csapatba és tudják mi a dolguk. Segítenek bennünket abban, hogy újra fejleszthessük a csapatot. Mindig is a cél volt: hogy legyen két tapasztalt versenyzőnk. Így tovább tudjuk építeni a csapatot. Az autó most nem a legjobb. Jobb autóra van szükségünk, és dolgozunk rajta, és ők ebben aktívan részt vesznek, és élvezik. Nem kell megkérdeznem tőlük a véleményüket, nagyon szeretnék tudni, hol kell javulnunk. Mindketten biztosak abban, hogy sikerül megoldanunk, és eljutunk oda, ahova szeretnénk. Szerintem mindkettőjükkel jó a kapcsolat személyes szinten, szóval a vezetői oldalon minden rendben van. Más területen nagyon sokat kell még dolgozunk.”- árulta el Güenther Steiner.