Logan Sargeant idén mutatkozott be az F1-be. A 2023-as szezon során villant párszor, de kihívásokkal is szembe kellett néznie. Még mindig kétséges a jövője.

Sargeant idén mutatkozott be az F1-ben. Három újoncnak ő volt az egyike. Az amerikai pilóta eddig mutatott jó és szorr teljesítményt is. Pontot még nem szerzett. Ezzel szemben Alex Albon már szerzett párat a Williams csapatnak. Szám szerint 21-et. A Williams csapatfőnöke, James Vowles a közelmúltban kijelentette, hogy Sargeant-nek ki kell érdemelni a helyet a rajtrácson. Az amerikai pilóta nem foglalkozik még a 2024-es évvel. Bevallotta, hogy nem gondol a Forma-1-es jövőjére. Még nem tudja, hogy maradhat-e a Williams csapatnál.

„Természetesen itt akarok lenni jövőre. De nem gondolok rá, hogy őszinte legyek, mert nem akarok energiát pazarolni erre. Minden energiámat arra kell fordítanom, hogy felkészüljek a következő versenyhétvégére. Gondoskodnom kell arról, hogy mentálisan, fizikailag felkészülten legyek. Fejlődnöm kell ahhoz, hogy a legjobb eredményt elérhessem. Végül, ha emiatt aggódom, az a pályán nem segít. Szóval nincs értelme túl sokat gondolkodni rajta.”- árulta el Logan Sargeant.