A Ferrari a következő szezontól egy teljesen új autókoncepció bevezetését tervezi, miután a 2023-as arculattal nem érték el a céljaikat. Vajon 2024-ben erősebben térnek vissza?

A Ferrari aero fejlesztési vezetője, Enrico Cardile azt állította, hogy a csapat 2024-es versenygépe teljesen más lesz, mint a 2023-as. Az SF-23 nagyrészt az F1-75 evolúciója. Ezért szenvedett hasonló abroncsromlási problémáktól a szezon elején. A csapat jövő évi autóját teljesen áttervezi, miután Charles Leclerc és Carlos Sainz is panaszkodott az SF-23 által generált problémákra.

A Ferrarinak az alacsony leszorítóerős pályákon való tempója volt eddig az erősségük ebben az évben. Monzában sikerült részben felvenniük a versenyt a Red Bull-al. A futam elején még Sainz állt az élen. Végül a harmadik és negyedik helyet szerezték meg. Cardile elmondta, hogy a csapat egy teljesen új koncepcióval rukkol elő.

„A 2024-es autó ​​nagyon más lesz, mint az idei autó. Az idei autó fejlesztése során rájöttünk, hogy néhány tervezési döntésünk nem volt megfelelő. Ez a fejlesztést is gátolta. Az idei autó a tavalyi továbbfejlesztett változata. A 2024-es autó teljesen más lesz annál, amit ma láthatunk. Ez egy vadonatúj autó lesz. Más lesz a futómű kialakítása. A hátsó része is más lesz.”- árulta el