A Mercedes 2021 óta csak árnyéka önmagának. Szeretnének visszatérni a bajnoki címért folytatott küzdelembe. Az elmúlt két évben ettől távol voltak. George Russell szerint képtelenség megmondani. hogy mi vár rájuk 2024-ben.
George Russell kijelentette, hogy „lehetetlen” megjósolni hol lesz a Mercedes 2024-ben. Így azt is nehéz megmondani, hogy jövőre harcolhatnak-e a bajnoki címért.
A csapat 2021 óta nem volt versenyben a bajnoki címért. Ebben az évben nyerték meg utoljára a konstruktőri bajnoki címet is. 2022-től a Red Bull dominál az F1-ben. A csapat egyértelművé tette, hogy jövőre a bajnoki címért akarnak harcolni, de Russell arra számít, hogy más tényezők is közrejátszanak a feltámadásban. Arra a kérdésre, hogy a következő két éven belül felzárkózhatnak-e a Red Bullhoz, Russell a következőket mondta: feltámadásban.
„Lehetetlen jóslatokba bocsátkozni. A 2023-as szezon előtt még senki sem mondta volna meg, hogy az Aston Martin ekkorát ugrik előre. Senki sem gondolta volna, hogy a McLaren a második vagy a harmadik leggyorsabb autó lesz az első öt versenye után. Ezért az a legfontosabb, hogy mi is fejlődjünk. Azt hiszem, az aerodinamikai tesztelési korlátozással nem meglepő, hogy egy olyan csapat, mint a Williams, jól halad a fejlődésben, és több időt tölt a szélcsatornában. Mindegyik tényező, és természetesen a csapatunkon belüli ragyogás mellett a cél az, hogy jövőre a világbajnokságért harcoljunk. Nem fogunk ülni és karba tett kézzel nézni, hogy mi történik. El fogjuk tudni érni, mert látjuk, a többiek mire képesek.”- árulta el George Russell.