Hétvégén folytatódik az F1 programja. A sportág elhagyja Európát és Ázsia felé veszi az irányt. Következik a Szingapúr Nagydíj, aminek nyomvonalában egy kisebb változtatást eszközöltek.
Már a tavalyi szezonban tudni lehetett, hogy a Szingapúri Nagydíjnak otthont adó Marina Bay Street Circuit változásokon fog átesni. Az utcai pálya hossza 4,94 kilométerre csökken, és a kanyarok száma is 4-gyel kevesebb lesz az eredetiekhez képest.A Szingapúri Nagydíj nyomvonalában egy kisebb változtatást hajtanak végre. Egyik ikonikus szakasza hiányzik majd a pályából. A versenycsíkot a hármas szektorban módosítják. A lelátó alatti rész tűnik el a pályából.
Így változtatták meg a szingapúri pálya nyomvonalát:
A hármas sikán egészen a 2012-es versenyig volt jelen a pályán, azonban 2013-ra a sok baleset miatt teljes mértékben eltűntették, és egy középgyors balkanyart csináltak belőle. 2017-re a híd előtti részt (11-es kanyar) alakították át lassabbá, és tették át a rázóköveket a falakhoz. Emellett még az Anderson-hídnál lévő szakaszt is szélesebbé tették, hogy megnöveljék az előzések számát. Egy évvel később pedig a 16-os és a 17-es kanyart variálták át úgy, hogy az utóbbinál a falhoz kerültek a rázókövek. A változások miatt a pálya hossza is rövidebb lesz, a versenytáv pedig 62-re fog megnőni az eredeti 61-ről.