Sergio Perez teljesítménye többször elmaradt idén is attól, amit a kétszeres bajnok csapattársa nyújtott. A mexikói pilóta megmagyarázta az okot, ami miatt lassabb lehet Max Verstappen-nél.

Sergio Perez úgy véli, Max Verstappen talált valami egyensúlyt az RB19-ben, ami lehetővé teszi számára, hogy minden Forma-1-es versenyen felülmúlja őt. A mexikóinak az Azerbajdzsán Nagydíj óta nem sikerült Verstappen előtt végeznie. Még Belgiumban sem. Pedig Perez a második, Verstappen a hatodik helyről vágott neki a futamnak. Perez a futam elején az élre állt, Verstappen nem sokkal később utolérte őt. A holland meg is előzte Perezt.

„Igen, ez minden bizonnyal az egyensúlyával függ össze, ami köze van ahhoz, hogyan vezeti az autót és vigyáz a gumikra. Valamit talált. Ebben az egyensúlyban működött, és már Bakuban is meg tudott birkózni vele. Minden pilóta karrierje vagy szezonja során olyan fejlesztéseket kap az autóra, amellyel könnyebben alkalmazkodnak az autóhoz és a vezetési stílusához. Néha van egy alkatrész, amellyel gyorsabb elszel, de vannak olyan esetek, mikor neked kell alkalmazkodnod hozzá. Nem tudtam olyan gyorsan alkalmazkodni, mint kellett volna, és kicsit változtatnom kellett a vezetési stílusomon, hogy jobban alkalmazkodjak az autóhoz, mint a szezon elején, amikor a dolgok természetesebben alakultak. Ez az, amin a legtöbb pilóta egyszer átmegy.”- árulta el Sergio Perez.