Az F1 ezen a hétvégén Szingapúrba látogat, de pár a napokban is voltak érdekes hírek. Helmut Marko érdekes megjegyzést tett Sergio Perez-re és Sebastian Vettel sem zárkózott el a visszatéréstől.

Nem meglepő módon Helmut Marko szavai voltak a fő beszédtéma Lewis Hamiltonnál, aki kritizálta a Red Bull vezető tanácsadóját. Mi is történt? A két verseny közötti kéthetes szünetben Marko kénytelen volt bocsánatot kérni. Egy kissé ‘rasszista’ kijelentést tett. Sergio Perez-t Dél-Amerikainak nevezte. A mexikói pilóta megvédte Helmut Marko-t. Nem tekinti személyes sértésnek a származását illető ráadásul téves megjegyzést. Megbocsátott Helmut Markónak. Lewis Hamilton nem hagyta szó nélkül az esetet. Szerinte ez teljesen elfogadhatatlan.

„Azt mondjuk, hogy ebben a sportban nincs helye semmilyen diszkriminációnak. Közben egy vezető pozícióban lévő ember ilyen kijelentéseket tesz. Ez nem vet jó fényt a jövőnkre. Úgy gondolom, hogy ez is mutatja mennyi munka áll még előttünk. Sok ember van a háttérben, akik valóban megpróbálnak küzdeni az efféle dolgok ellen. Úgy tűnik, hogy vannak emberek vezető beosztásban, akiknek ilyen gondolkodásmódjuk.”- árulta el Lewis Hamiton. rajta kívül senki sem kommentálta az ügyet. Perez elárulta, hogy négyszemközt megbeszéltek mindent Hemut Marko-val. Max Verstappen is azt mondta, hogy az ügy lezárult, és ideje továbblépni.

„Nem hiszem, hogy én vagyok a megfelelő személy Helmut oktatására. Azt hiszem, gyorsan rájött, amit mondott, és bocsánatot kért. Számomra ennyi. Az emberek rájönnek, hogy hibáztak és bocsánatot kérnek. Így továbbléphetünk. ”- árulta el Max Verstappen, aki inkább Toto Wolff-ot kritizálta. Az Olasz Nagydíjon előbb Lewis Hamilton szólt be Verstappennek, mondván, hogy a hollandnak eddig nem voltak kemény csapattársai, míg Toto Wolff a holland rekordot jelentő, zsinórban 10. futamgyőzelme után mondta azt, hogy ez csak a Wikipédiára való adat.

„Nem az zavar, hogy beszólt, hanem az, hogy folyamatosan velünk foglalkozik. Mintha nálunk dolgozna, de szerencsére ez nem így van. Szerintem ezzel csak feledtetni akarta a sz.r versenyüket, hiszen amikor ők domináltak, akkor nem beszéltünk róluk ennyit.”- zárta Max Verstappen.

Közben azt is olvashattuk, hogy Vettel nem zárkózott el a visszatéréstől. Talán még versenyezne is. Fernando Alonso pedig Vettel-nek adott ebben tanácsot. A kétszeres bajnok szerint nem lehet olyan könnyű a visszatérés, mint azt Vettel gondolja.

„Nem vettem részt az interjúban vagy a beszélgetésben, ezért néha elolvassuk a címet, és nem tudjuk pontosan mi hangzott el. Ha belegondolunk, minden rajta múlik. Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy visszatér az F1-be. Daniel is visszatért, de ez kihívással jár.”- árulta el Fernando Alonso.