Magyar idő szerint délután 14:00 órakor rajtolt el a Szingapúr Nagydíj. Az első sorból Carlos Sainz és George Russell vághatott neki a 62 körös futamnak.

A rajt után Leclerc elment Russell mellett, és Hamilton is, de utóbbi a pálya levágásával, így ezt a pozíciót vissza kell majd adnia. Sainz maradt az élen. A futam rajtja után nem történt baleset. Egyedül Tsunoda esett ki. A második körben Hamilton visszaadta a pozíciót csapattársának. Norris is reklamált, hogy őt is szabálytalanul előzte meg a hétszeres világbajnok.

A harmadik körben Verstappen elment Hülkenberg mellett is. Magnussent, majd Ocont üldözhette a holland. Az ötödik körben Norris-nak adta vissza a pozíciót Hamilton. A csapat rászólt, hogy így tegyen. Perez közben nagyon szenvedett Verstappenhez képest. A hetedik körben a két Ferrari egy másodpercre ellépett Russell-től. Leclerc Sainz-t követte. Russell, Norris, Hamilton, Alonso, Ocon, Verstappen, Magnussen és Hülkenberg volt még a top 10-ben. A 13. körben hármad brit csata alakult ki. Norris és Hamilton is megérkezett Russell nyakára a harmadik helyért. Russellnek két másodperc volt a lemaradása Leclerc-hez képest.

A Ferrari feláldozta Leclerc-t? Megint kérték, hogy lassítson, így 5 másodperces előnyt alakítanának ki Sainznak. A monacóinak ez nem tetszett, de úgy tűnt, teljesíti a kérést. A 18. körben esőt jelentettek. Piastri-nak jelentették, hogy az eső pár perces lehet, de lassan megérkezhet. A 19. körben sok törmelék volt a pályán. Sargeant csapta a falnak a Williamsét, és ugyan továbbment. Sok törmelék maradt a pályán. A törmelékek miatt érkezett a safety car, jöhetnek a kerékcserék! Verstappen a második helyre ugrott, Leclerc nagyot bukott. Sainz maradt az élen, de Verstappen mögé zárkózott. Leclerc-t viszont Russell és Norris is megelőzte a bokszban. A 22. kör végén kimegy a biztonsági autó, újraindul a futam. Verstappen sorra vesztette a pozíciókat. Russell elment mellette és Norris is támadja őt. Perezt pedig Hamilton előzte.

Sainzot feltartásra használná a Ferrari? Hogy a Mercedes ne tudjon taktikázni, Sainz feltartotta Russellt. Közben Leclerc is elment Perez mellett, így a mexikói a hetedik helyre esett vissza. Russell közben rájött a Ferrari trükkjére. Rájött, hogy Sainz szándékosan tartja fel őt és a teljes mezőnyt. Ugyanakkor bő 1 másodperc így is volt közöttük, ahogy az első nyolcban senki sem volt DRS-távolságon belül a másikhoz. A féltávnál ez volt a sorrend: Sainz, Russell, Norris, Hamilton, Leclerc, Verstappen, Pérez, Alonso, Ocon és Magnussen. A 35. körben Alonso Perez-t támadta. Ocon, Magnussen és Gasly is felzárkózott rájuk. A Perez-Alonso-Ocon trió nagyot harcolt, és ebből Alonso jött ki rosszul, mert ahelyett, hogy előzött volna, Ocon is elment mellette. A 40. körben Ocon, Alonso és Gasly is megelőzte Pefrez-t, akinek elfogytak az abroncsai. Ki is hívták a bokszba. A 41. körben Verstappen is kiállt a bokszba. A 43 körben Ocon műszaki probléma miatt feladta a futamot. Virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe.

A 45. körben mindkét Mercedes kiállt a bokszba kereket cserélni. A Ferrarik kint maradtak. Alonso versenyét tönkretették. A spanyol kerékcseréjét elrontotta a csapata, így lényegében elszálltak a pontszerzési esélyei. Zöld zászlóval újraindították a futamot. Verstappen a hatodik helyet célozta meg. Perez-nek is a pontszerzés lehetett a célja. 10 kör maradt hátra. Perez a 13. helyen tartózkodott. Russell viszont zárkózott Leclerc-re. A csata a harmadik helyért mehetett.

Az 51. körben Lawson mellett is elment Verstappen, de az új-zélandi így is a kilencedik helyen állt. Russell meg is előzte Leclerc-t. A gumifölénnyel könnyű dolga volt a britnek. Hamilton is megérkezett a monacói Ferrarijára, aki meg is előzte. Verstappen pedig Piastri mellett ment el. Az 57. körben még nem dőlt el semmi. Sainz, Norris és Russell is esélyes volt a futam megnyerésére. Az utolsó körben Russell elmért egy féktávot és a falban kötött ki. Kiesett. Sainz nyerte a futamot. Norris lett a második. Hamilton a harmadik. Leclerc a negyedik, Verstappen az ötödik helyen zárt.

Eredmény:

1 Carlos SAINZ
2 Lando NORRIS
3 Lewis HAMILTON
4 Charles LECLERC
5 Max VERSTAPPEN
6 Pierre GASLY
7 Oscar PIASTRI
8 Sergio PEREZ
9 Liam LAWSON
10 Kevin MAGNUSSEN
11 Alexander ALBON
12 GuanyuZHOU
13 Nico HULKENBERG
14 Logan SARGEANT
15 Fernando ALONSO
16 George RUSSELL
17 Valtteri BOTTAS
18 Esteban OCON
19 Yuki TSUNODA