A Ferrari pilótája volt idén az első, aki futamot tudott nyerni a Red Bull versenyzőin kívül. Carlos Sainz szerint a Ferrari ennek ellenére továbbra is gyors lehet az időmérőkön, de küszködhetnek a futamokon.
Sainz megszerezte a pole pozíciót Szingapúrban. Rajt-cél győzelmet aratott egy héttel ezelőtt. Ezzel megszakadt a Red Bull győzelmi sorozata. Ennek ellenére a Az SF-23 nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A gumikopás az egész szezonban gondot jelentett a Ferrari számára. Viszont Olaszországban és Szingapúrban úgy tűnt, javult a Ferrari teljesítménye. Mindkét versenyhétvégén Sainz szerezte meg a pole-t. A spanyol pilóta szerint szingapúri győzelem után sem biztos, hogy ebben a szezonban nyernek még futamot.
„”Nem vagyok benne biztos. Úgy értem, hogy a japán pálya karakterisztikáját tekintve sem a Szingapúri sem a monzaihoz nem hasonlít. Sok olyan pályán járunk, amiben van hosszú egyenes és gyors kanyarok is. Mexiko is ilyen, de ott tavaly sem voltunk túl gyorsa. Nehéz megmondani, hogy melyik pálya felel meg nekünk. Én azt várom, hogy folytatódik a tendencia. Gyorsak lehetünk az időmérőn, de a futamokon hamar elkopnak az abroncsaink. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy véget vethettünk a Red Bull győzelmi sorozatának. Olyan magas szinten voltak, hogy szinte lehetetlennek tűnt legyőzni őket. Nagyszerű érzés volt. De nem lennék meglepve, ha a Red Bull idén megnyerné a fennmaradó futamokat.”- árulta el Carlos Sainz.