Carlos Sainz a Japán Nagydíj utolsó köreiben szerette volna megelőzni George Russell-t és Lewis Hamilon-t. A két Mercedes leutánozta azt, amit Sainz Szingapúrban csinált. A spanyol ezen jót nevetett.
Carlos Sainz azt mondja, „nevetett” az autóban a Japán Nagydíj alatt, miközben a két Mercedest próbálta levadászni. A német csapat két pilótája a spanyol versenyző szingapúri trükkjét próbálta lemásolni. Sainz Hamilton-t üldözte, akinek sikerült megelőznie Russell-t. A brit pilóta próbált DRS távolságon belül maradni, de Sainz így is meg tudta előzni Russell-t. A Ferrari pilótája elismerte, hogy jót szórakozott a Mercedes trükkjén.
„Szerintem ma jobb volt a tempónk, mint azt az eredmény mutatja. Már a rajttól kezdve gyorsak voltunk, és az első etapon úgy éreztem, kicsivel több tempóm van, mint az előttem autózóknak. Az abroncsokat is jól menedzseltem, de mivel hiányzott a pályapozíció, így nehéz dolgunk volt. Ma viszont ismét normálisnak éreztem az autót, amint felvettem a ritmust, jól vezettem. Kár az utolsó kerékcseréért, mert elég sok időmbe került, de ez van. Igen, valóban viccesnek találtam. Nevettem az autóban, mert láttam, ahogy Lewis visszavesz a 130R-ben, hogy DRS-t adjon George-nak. Úgy voltam vele, hogy muszáj megtámadnom George-ot a sikánnál, mert ha nem zavarom le az ideális ívről, akkor nem fogok tudni előzni. Nagyon mélyre mentem a sikánban, majd megpróbáltam aláfordulni, végül pedig a DRS és a szélárnyék segítségével el tudtam mellette menni. Jó móka volt. De igen, majdnem sokba került, hogy a saját trükkömet alkalmazták.”- árulta el Carlos Sainz, akinek a szavait a RacingNews365 idézte.