A McLaren dupla dobogós helyezést ért el Japánban. Idén ezt először tudták abszolválni. Lando Norris a második, Oscar Piastri a harmadik helyen végzett. Ezzel megszerezte első dobogós helyét az F1-ben. A Mclaren akár még az Aston Martin-t is elkaphatja a bajnoki tabellán.

A Mclaren egész hétvégén gyors volt. Szombaton a második és harmadik helyet szerezték meg, de a futamon sem engedték ki a kezdőből ezt a pozíciót. A McLaren a múlt héten Szingapúrba egy nagyobb frissítéssel érkezett. Ez volt a következő fejlesztési csomag Ausztria óta. A Mclaren nagyot fejlődött. A szezont elején még a mezőny végén tartózkodtak. Eddig ötször állhattak idén pódiumra. Ebből négyszer Norris pezsgőzhetett. A Mercedes jelenleg arra törekszik, hogy megtartsa a második helyét a konstruktőri bajnokságban, de mindössze 30 ponttal előzi csak meg a maranellói csapatot. A McLaren továbbra is a ötödik helyen áll, de közeledik a negyedik helyen álló Aston Martin-ra. A Mercedes úgy véli, hogy a tabellán ötödik McLarennek most gyorsabb autója van, mint a brackley-i alakulatnak.

„Nem indult jól a versenyünk. Lewis lesodródott a pályáról. Fernando is megelőzte. A McLaren gyorsabb autó volt a versenyen. „Miért gyors a McLaren? Nos, azt hiszem, a szingapúri frissítés nem tűnt túl jelentősnek. Szingapúrban több közepes sebességű kanyar volt. Itt több a nagy sebességű kanyar. Úgy tűnik, hogy az Ausztriába vitt frissítések beváltak. Szóval, most van egy gyorsabb autójuk.”- árulta el a Mercedes csapat egyik tagja.