Noha Daniel Ricciardo hírneve sérült a Mclaren-nél, az ausztrál mégis megköszönte a wokingi csapatnak, hogy elküldték és nem engedték még egy évet versenyezni.

Ricciardo most szeretné újraépíteni Forma-1-es karrierjét. Jelenleg a Red Bull csapattal áll szerződésben és a Mclaren két éves kudarca után próbál visszatérni a rajtrácsra. Sikerült neki. 2024-ben az AlphaTauri pilótájaként áll majd rajthoz. Abban bízik, hogy 2025-ben talán még a Red Bull-al versenyezhet. Daniel Ricciardo köszönetet mondott a McLarennek, hogy véget vetett a két éves szenvedésének.

„Soha nem így akarsz véget vetni valaminek. Nyilvánvalóan az eredmények nem voltak olyanok, amit szerettünk volna. Elég laza srác vagyok. Kijöttem a csapattal, de minden a teljesítményen múlik, és mondjuk úgy, hogy az üzleti oldal sem működött. Akkor kellemetlenül érintett, hogy elküldenek. Abban az évben hazautaztam. karácsonykor már otthon voltak. Arra gondoltam, hogy ez nem tett jót a hírnevemnek, de ezen a ponton már nem érdekelt. Áldás volt, hogy elküldtek. El kellett távolodnom egy kicsit, hogy újra megtaláljam önmagam, újra megtaláljam a sport iránti szeretetemet. Azt hiszem, bizonyos értelemben köszönöm nekik, hogy meghozták ezt a döntést. Egy kis gödörben voltunk, és nem vagyok benne biztos, hogy ki tudtunk volna belőle mászni.”- árulta el Daniel Ricciardo.