Magyar idő szerint este 19:00 órakor kezdődött el Katarban az időmérő edzés. A két Red Bull vezetésével indult el a 18 perces Q1. Az első szabadedzés alapján Verstappen tűnt a legesélyesebbnek, de a Ferrarik is megvolt a tempója.

A rendszer szerint Russell és Hamilton autóján is közepes keverékű gumik voltak. Ritkán látható stratégia egy időmérőn. Hülkenberg kivételével mindenki a pályára gurult. Verstappen 1:26,884-es idővel az élre állt. Folyamatosan javultak a köridők. Ahogy azt várni lehetett, egymás után jönnek a jobbnál jobb idők, ahogy javult a pálya. A Q1 elején Leclerc, Alonso, Piastri volt a sorrend, miután a náluk is gyorsabb Norris köridejét elvették. Sainz-t leidiótázta Verstappen. A holland nem volt elégedett a spanyol helyezkedésével. Verstappen Leclerc mögé, a második helyre érkezett. A Mercedes hamar a lágyakra váltott. Alonsót nem tudják megelőzni. A két Mercedes a spanyol mögé jött, 5 perccel a Q1 vége előtt ismét egyre többen voltak a pályán. Sargeant, Stroll, Lawson, Magnussen és Csou búcsúzott a Q1-ben.

Jöhetett a Q2. Albon és a két Mercedes kivárt. Többiek a pályára gurultak. Verstappen 1:24,758-cal az élen, mögötte nagy meglepetésre Gasly állt. A két Mercedes bejött Verstappen és Gasly közé. Bajban a Ferrari. Sainz és Leclerc is megcsúszott, Sainz kieső helyen is állt. Norris ismét az élre tudott ugrani, ezzel ismét megmenekült. Sainz javított, de nem eleget, így kiesett. Ahogy Perez is, akinek a körét elvették! Mellettük Tsunoda, Albon és Hülkenberg búcsúzott. Pérez.-t azzal vigasztalták, hogy Sainz is kiesett. Hogy ettől nyugodtabb lett-e, az más kérdés.

Elindult a Q3. A két Mercedes ismételten kivárt. Az első gyors kör Bottas-é volt. A finn pilóta 1:25.586-os idővel nyitotta a Q3-at. Alonso, majd Norris ugrott az élre. Norris körét elvették. Így Alonso visszavette az első helyet. Piastri viszont Alonso-nál is jobb kört tudott futni. Leclerc megint megcsúszott a gyors körén, ez komoly időveszteséget jelentett a monacóinak. Norris hiába állt az élen, megint elvették az első körét. Verstappen nagy előnnyel vezetett így Hamilton és Russell előtt. Az utolsó gyors körön Norris a második helyre ugrott. Verstappen nyerte az időmérőt.

Eredmény:

1 Max VERSTAPPEN Red Bull 1:23.778
2 George RUSSELL Mercedes +0.441
3 Oscar PIASTRI McLaren +0.450
4 Lewis HAMILTON Mercedes +0.527
5 Fernando ALONSO Aston Martin +0.591
6 Charles LECLERC Ferrari +0.646
7 Pierre GASLY Alpine +0.775
8 Esteban OCON Alpine +0.985
9 Valtteri BOTTAS Alfa Romeo +1.280
10 Lando NORRIS McLaren NO TIME
11 Yuki TSUNODA AlphaTauri 1:25.301
12 Carlos SAINZ Ferrari +0.027
13 Sergio PEREZ Red Bull +0.161
14 Alexander ALBON Williams +0.406
15 Nico HULKENBERG Haas +0.482
16 Logan SARGEANT Williams 1:26.210
17 Lance STROLL Aston Martin +0.135
18 Liam LAWSON AlphaTauri +0.425
19 Kevin MAGNUSSEN Haas +1.036
20 ZHOU Guanyu Alfa Romeo +1.222