Sok pilóta küszködött a katari forrósággal és nagy páratartalommal. Lance Stroll azt mondta, hogy volt, mikkor majdnem elvesztette eszméletét. Alexander Albon-t az egészségügyi szobába kellett vinni a futam után. Logan Sargeant viszont rosszullét miatt adta fel a futamot.

Lance Stroll elárulta, hogy a Katari Nagydíj alatt olyan nagy volt a hőség a pilótafülkében, hogy eszméletét vesztette. A katari versenyhétvége alatt szinte minden nap 35 fok felett volt a hőmérséklet. A pálya gyors és a pilótákat többször éri 5 G-s erőhatás. Több pilóta is küzdött, köztük a futamgyőztes Max Verstappen és Logan Sargeant , aki rosszullét miatt adta fel a futamot.

Stroll végül a kilencedik helyen zárta a futamot. A futam után öt másodperces büntetést kapott pályahatárok megsértése miatt. Kiderült, hogy a futam alatt majdnem el is ájult. Stroll a következőket mondta:

„A kilencedik helyen végeztem, de kaptam egy öt másodperces büntetést. Majdnem elájultam az autóban. Elégé keskeny volt a pályának egy része. Volt, amikor a rázóköveket sem lehetett érezni. Már annyira rosszul voltam, hogy nem láttam, merre megyek. 20 körrel a vége előtt már nagyon rossz volt.”- árulta el Lance Stroll.

Alexander Albon a 13. helyen végzett az úton, de őt is megviselte a katari hőség. A Williams frissítést adott ki Alexander Albon állapotáról a Katari Nagydíjat követően. Több pilóta is panaszkodott a verseny során tapasztalt forróságra. Williams nyilatkozatban megerősítette:

„A katari futam után Alexet az egészségügyi központba szállították. Hőbutával kezelték.”- árulta el a Williams csapat. Albon a 13. helyen zárt. Pontszerző helyen végzett, de pályahatárok megsértése miatt ő is kapott egy öt másodperces büntetést.

Logan Sargeant úgy döntött, hogy feladja a katari futamot. A verseny alatt Sargeant arról számolt be, hogy rosszul érezte magát a volán mögött. A Williams ajánlott fel az amerikainak, hogy ha akarja fejezze be a futamot. Nem szégyen rosszullét miatt feladni egy versenyt. Sargeant azt mondta, hogy képes lesz folytatni, de néhány körrel később úgy döntött, hogy mégsem folytatja.

„Logen-t megvizsgálták. Kiszáradástól szenvedett. A hét elején pedig influenza szerű tünetei is voltak.”- árulta el a Williams csapat.