Az Aston Martin pilótája korábban kritizálta az F1-et, amiért a pilóták csapatrádiózásából csak egyes részleteket játszanak le a futamok alatt.

A spanyol pilóta Japánban kritizálta a csapatát azzal, hogy korák kihívták a bokszba. Fernando Alonso nem foglalkozik azzal, amit a csapatrádióban mond, és úgy gondolja, hogy a legtöbb rajongó egyébként sem érti az adásokat. A futam alatt a következőket mondta: „Az oroszlánok közé dobtatok azzal, hogy korán kihívtatok. Hihetetlen.”

Alonso már korábban is tett ellentmondásos megjegyzéseket a csapatrádióban. Mclaren csapattal versenyzett, amikor a Hondat GP2-es motorhoz hasonlította. A pilóták korábban nem örültek annak, hogy olyanokat játszanak be a csapatrádiókból, amit csak kiemelnek a szövegkörnyezetből. Alonso úgy véli, ez volt a helyzet Suzukában is.

„Nincs semmi bajom. Nyilvánvaló, hogy Suzukában nehéz volt megérteni a mondanivalóm lényegét. Kicsit meglepődtem, hogy a kiállás után forgalomba kerültem. Kicsit meglepődtem, mert nem tudom, mi a negativitás ebben a beszélgetésben. Nyilván a szurkolók nem tudják, hogyan telik egy csapat hétvégéje és milyen taktikát választunk. A rajtrácson is arról volt szó, hogy nem állunk ki korán, mert akkor forgalomba kerülünk és elakadunk. A szurkolók a csapatrádiózás 99 százalékát nem értik.”- árulta el Fernando Alonso.