Lewis Hamilton korábban azt mondta, hogy jó lenne, ha időpontot szabnának a következő évi autók fejlesztésének. Úgy tűnik, hogy kérését fontolóra vették és az F1 kész mesterségesen meghatározni egy időpontot, melyet megelőzően senki sem kezdheti meg a munkát 2026-ra.
Az F1 szűk két évvel ezelőtt újult meg. Nemsokára jön majd az újabb komoly korszakváltás. 2026-ban ugyanis már sokkal nagyobb figyelmet kap a fenntarthatóság. Az új autókat 50 százalékban már elektromos energia fogja hajtani. A többi ugyan még a belső égésű motorból érkezik majd, de azt már a szintetikus üzemanyagokra fogják szabni. Egy másik komoly változás emellett az lesz, hogy az autók a tervek szerint kisebbek és könnyebbek is lesznek. Kisebb légellenállással, de kisebb leszorítóerővel.
A végleges szabályokat még nem tették közzé. A mérnökök még nem tudhatják pontosan, mire számítsanak. Ha valaki nagyot akar húzni, akkor korán el kell kezdeni a 2026-os autó fejlesztését. Túl korán nem lehet. A német Auto Motor und Sport ugyanis úgy tudja, hogy a szabályokban lesz majd egy olyan változtatás, amely megakadályozza, hogy bárki már 2024-ben elkezdhessen dolgozni a következő korszakra. Minden jel arra utal, hogy 2026-os aerodinamikai fejlesztések nem kezdődhetnek meg 2025 januárja előtt. Állítólag a többség támogatja ezt, de a következő ülésen fognak róla szavazni. Ez azt jelentené, hogy alapvetően mindenki egyenlő lapokkal indulhat majd neki a 2026-os reformoknak, miközben a következő idény még fontosabbá válna. Hasonló helyzet állna elő, mint amilyen 2021-ben is volt, amikor a csapatok alapvetően a 2020-as alapjaira építették fel az akkori autóikat.