Két héttel ezelőtt Katarba látogatott az F1 mezőnye. Ezen a hétvégén Amerikába, Austinba vendégeskedik a száguldó cirkusz. Az elmúlt napokban több hír a Red Bull-al foglalkozott. Vajon Ricciardo visszatér a bikákhoz? Az ausztrál pilóta egy újabb érdekes poszttal hívta fel magára a figyelmet és öntött olajat a pletyka tüzére.
Daniel Ricciardo keze a Holland Nagydíj második szabadedzésén hét helyen eltört. Hétvégéjén Liam Lawson vette át, aki Amerikában visszatérhetett a tartalékos szerepbe. Ricciardo ülhet be az AlphaTauriba, és a szezon végéig ez már így is marad minden valószínűség szerint.
Az elmúlt két hétben állt a bál a Red Bull körül. Perez szenvedéséről és Ricciardo visszatérésről lehetett több hír olvasni. Helmut Marko is azt mondta, két versenye van bizonyítani Pereznek. Természetesen ezt a napokban meg is cáfolta. Elmondása szerint csapatukban még él a hűség és az elismerés. Kijelentette, hogy semmilyen belső harc nincs a Red Bull-nál. Ez mind csak spekuláció, akárcsak Perezzel kapcsolatban,és nincs ultimátum.
Tegnap este pedig Ricciardo – aki egybehangzó sajtóértesülések szerint az első számú jelölt Perez helyére – egy érdekes képet tett ki közösségi oldalára. tett ki. A képen egy Red Bull-festésű sisak látható.