Max Verstappen keményen védekezett a szombati sprintfutam rajtjánál. Visszaverte Charles Leclerc előzési kísérletét. Újabb győzelmet szerzett Lewis Hamilton és a Ferrari monacói pilótája előtt.

Verstappen mellől rajtoló Leclerc remekül rajtolt, de a Red Bull pilótája keményen védekezett. Az első kanyarban, és majdnem a bokszutca kijárata melletti falba szorította a Ferrari pilótáját. Ez lehetőséget adott Lewis Hamiltonnak arra, hogy az első kanyar kijáratán legyorsulja a Ferrarit a második helyért.

Hamilton egy ideig még a DRS-sel támadhatta is Verstappent, de a holland pilóta a sprint felére már kiautózta a két másodperces előnyét. Hamilton-nak meg kellett elégednie a második hellyel. A sprint 3. helyét Charles Leclerc szerezte meg, akit nem támadtak hátulról azután, hogy a mezőnyből egyedül a lágy gumikat választó Sainz a rajtot követően a 4. helyre zárkózott mögé.

Sainz a futam alatt nagyon sokat nézhette a visszapattanóját. Lando Norris a folyamatos próbálkozások ellenére csak a 10. körben tudta megelőzni őt. A spanyol pilóta alatt azonban teljesen elfogytak a lágy gumik. Az 5. helyet Sergio Perez szerezte meg, aki Sainz megelőzése után már nem tudott támadást indítani Norris ellen. Sainz mögé Norris után George Russell ragadt be, aki szintén nem tudott mit kezdeni a hátsó egyenesben a Ferrari végsebességével. A Ferrari spanyolja így csak a hatodik helyen zárt. George Russell egy korábban Oscar Piastri szabálytalan előzéséért kapott 5 másodperces büntetés miatt csak a 8. lett, a 7. helyet Pierre Gasly szerezte meg.

Folytatódott az Aston Martin szörnyű hétvégéje. Lance Strollnak fel kell adnia a sprintfutamot, miután a pénteki szabadedzéshez hasonlóan ismét a fékekkel volt problémája. Teljesen elszálltak a fékjei, így óvatosan kellett visszagurulnia a bokszutcába.

Eredmény:

1 NetherlandsM. VERSTAPPEN   Red Bull Racing 1 19

31’30.849

198.813 8
2 United KingdomL. HAMILTON  Mercedes 44 19

+9.465

31’40.314

9.465 197.823 7
3 MonacoC. LECLERC  Ferrari 16 19

+17.987

31’48.836

8.522 196.940 6
4 United KingdomL. NORRIS   McLaren 4 19

+18.863

31’49.712

0.876 196.849 5
5 MexicoS. PEREZ   Red Bull Racing 11 19

+22.928

31’53.777

4.065 196.431 4
6 SpainC. SAINZ JR   .Ferrari 55 19

+28.307

31’59.156

5.379 195.881 3
7 FranceP. GASLY   Alpine 10 19

+32.403

32’03.252

4.096 195.463 2
8 United KingdomG. RUSSELL  Mercedes 63 19

+34.250

32’05.099

1.847 195.276 1
9 ThailandA. ALBON   Williams 23 19

+34.567

32’05.416

0.317 195.244
10 AustraliaO. PIASTRI   McLaren 81 19

+42.403

32’13.252

7.836 194.452
11 FranceE. OCON   Alpine 31 19

+44.986

32’15.835

2.583 194.193
12 AustraliaD. RICCIARDO  AlphaTauri 3 19

+45.509

32’16.358

0.523 194.140
13 SpainF. ALONSO  Aston Martin Racing 14 19

+49.086

32’19.935

3.577 193.782
14 JapanC. YuKI  AlphaTauri 22 19

+49.733

32’20.582

0.647 193.718
15 GermanyN. HÜLKENBERG  Haas F1 Team 27 19

+56.650

32’27.499

6.917 193.030
16 FinlandV. BOTTAS  Alfa Romeo 77 19

+1’04.401

32’35.250

7.751 192.265
17 ChinaC. KUAN-JÜ   Alfa Romeo 24 19

+1’07.972

32’38.821

3.571 191.914
18 DenmarkK. MAGNUSSEN   Haas F1 Team 20 19

+1’11.122

32’41.971

3.150 191.606
19 United StatesL. SARGEANT   Williams 2 19

+1’11.449

32’42.298

0.327 191.574
dnf CanadaL. STROLL   Aston Martin Racing 18 16

+3 Laps

27’25.131

3 Laps 192.316 1