Az USA Nagydíj végeredménye már a futam után nem sokkal megváltozott. Lewis Hamilton-t és Charles Leclerc-t kizárták. Mi okozta a páros kizárását. Milyen szabályokat szegtek meg, és hogyan reagáltak a csapataik?
Mi történt a verseny után? A Circuit of The Americas verseny leintését követően az FIA technikai delegáltja, Jo Bauer és csapata átesett a szokásos verseny utáni ellenőrzéseken. Az egyik ilyen ellenőrzésen például a padlólemez kopását ellenőrzik. Négy autón – Hamilton, Leclerc és Verstappen, valamint Lando Norris McLarenén – végezték el.
Helyi idő szerint 17:28-kor, alig két órával a futam után Bauer a felügyelőknek küldött üzenetében megjegyezte, hogy Hamilton és Leclerc padlólemezei „nem felelnek meg” a szabályoknak. Így a két pilótát kizárták. Norris a második, Sainz a harmadik helyre ugrott előre.
Milyen szabályt szegett meg a Mercedes és a Ferrari?
Technikailag Hamilton és Leclerc autói megsértették a 2023-as FIA Forma-1 műszaki szabályzatának 3.5.9 e) pontját, amely kimondja, hogy: ” A padlólemez vastagságának az alsó felületre merőlegesen mérve 10 mm ± 0,2 mm-nek kell lennie. Az új állapottól nem sokkal térhet el. A kopás miatt maximum 9mm-es kopást fogadunk el.”
Miért nem zárták ki Sainzt és Russellt – vagy bárki mást?
A szurkolók azon tűnődhetnek, hogy Leclerc és Hamilton csapattársa, Carlos Sainz és George Russell – vagy bárki más – miért nem vizsgálták meg, amikor kiderült, hogy két autón is szabálytalan volt a padlólemez kopása. Miért nem ellenőrizték utólag az összes autót? Ennek az az oka, hogy egyszerűen nincs elég idő arra, hogy minden egyes autót ugyanúgy átvizsgáljanak. A kizárás okot ad arra, hogy a csapatok ne sértsenek szabályt.
Hogyan fogadták a csapatok az eltiltást?
A kizárás hírére Diego Ioverno, a Ferrari sportigazgatója elmagyarázta, hogyan került csapata ebbe a helyzetbe: „Az autónk néhány milliméterrel a megengedett érték alatt volt. Elég lett volna ahhoz, hogy a felügyelők szabályosnak találják. A sprint hétvégén csak egy szabadedzésünk van. Így kevés az időn arra, hogy az autót felkészítsük a versenyre. Hamar életben lép a parc ferme-s szabály. Tudtuk, hogy trükkös lesz. Az első edzés alatt benéztünk az autó alá. Azok alapján szabályosnak kellett volna lennie. Utólag visszagondolva, és visszatekerve a hétvégét, még jobban megemelhettük volna az autót, de elvesztettük volna a teljesítményünket. Azért vagyunk itt, hogy optimalizáljuk a saját teljesítményünket.”- árulta el Diego Ioverno, a Ferrari sportigazgatója. Andrew Shovlin, a Mercedes szakembere a következőket mondta:
„Természetesen nagyon csalódottak vagyunk. Elveszítettük dobogós helyezésünket. Sajnos ez a sprint formátum egyik buktatója, ahol egy órát edzünk a parc ferme előtt. Nem volt időnk arra, hogy teletankolt autóval is fussunk pár kört. A pálya nagyon huplis volt. Ebből tanultunk, de az eredméyneink elég pozitívak voltak.”- árulta el Andrew Shovlin.
Nyilvánvalóan egyetlen csapat sem akarja, hogy egy autót kizárjanak a versenyből. Semmi sem utalt arra, hogy a Ferrari vagy a Mercedes szándékosan szegte volna meg a szabályokat. A két csapat harcol a konstruktőr bajnokság második helyéért. Sainz a harmadik helyre lépett és több pontot kapott, mint George Russell. Így a Ferrari közelíthetett a Mercedesre a konstruktőri bajnokságban.