Hat pilótának kellett megjelennie a versenybírák előtt az időmérő után. Közéjük tartozott Max Verstappen és Lewis Hamilton is. Az ítélet is megszületett.

A Mexikói Nagydíj időmérő edzésén több esetet is vizsgálat alá vontak. George Russellnek, Max Verstappennek , Fernando Alonsónak, Lewis Hamiltonnak , Logan Sargeantnek és Yuki Tsunodának kellett a bírák előtt megjelennie, miután szabálysértést követtek el. Russellt, Verstappent és Alonso-t feltartás miatt idézték be. Vizsgálataik során a felügyelők megállapították, hogy z eseménysorhoz a két safety car-vonal közötti maximum köridők betartása vezetett. Az érintett versenyzők ugyanis azzal magyarázták, hogy lassan haladtak a bokszkijáratnál, hogy így akartak maguk előtt tiszta pályát és rést hagyni az előttük autózóval szemben, hiszen ha ezt nem teszik meg ott. a pályán kellett volna lassítaniuk, amit viszont az előírások tiltanak a maximumidővel.

A stewardok arra jutottak, hogy ez valóban kevésbé veszélyes szituáció volt, mintha a pályán lassítottak volna a pilóták és úgy keveredtek volna feltartásba, ugyanakkor megjegyezték: üdvös lenne megoldást találniuk a problémára. Lewis Hamilton állítólag nem lassított kellően a sárga zászlós jelzés alatt. A brit pilótát hamar felmentették. A bírák arra jutottak, hogy a Mercedes pilótája lassabb volt a miniszektorokban, mint az előző gyorskörében, azaz lassított, így nem állt fenn a szabályszegés.

Logan Sargeant viszont büntetést kapott. Az amerikai pilóta sárga jelzés alatt előzte meg Yuki Tsonoda-t. Sargeant azzal érvelt, hogy zöld jelzést látott maga előtt, ám a felügyelők szerint ez nem mentség, ugyanis a zöld zászló a pálya későbbi szakaszára vonatkozott, az előzés helyén még sárga volt érvényben. Emiatt az amerikai újoncot tíz rajthelyes büntetésben és két büntetőpontban részesítették. Igaz, ez nem sokon változtatott, hiszen Sargeant eleve a rajtrács végéről startolt volna.

A Williamst és Zhout is megbírságolták. A brit csapat a bokszutcában szabadon hagyott egy emelőt, amelyet aztán az AlphaTauri garázsából kihajtó Tsunoda el is talált. A Williams pedig elismerte a hibáját és elnézést kért. A történtekért 20 ezer eurós bírságot szabtak ki a grove-i alakulatba, amelyből 10 ezer eurót tizenkét hónapra felfüggesztettek.

RacingNews365