A Brazil Nagydíj időmérő edzése idő előtt véget ért. Nagy vihar közeledett a pálya felé. Négy perccel a Q3 vége előtt előkerült a piros zászló. Az időmérőt már nem indították újra.
A Q3 száraz körülmények között kezdődött. Esőfelhők gyülekeztek a pálya környékén. Charles Leclerc bevallotta, hogy „soha nem tapasztalt” olyan vezetési körülményeket, mint amilyeneket a São Paulói Nagydíj kvalifikációja során. A monacói pilóta a tapadással küzdött. Még annak ellenére is, hogy még nem esett az eső. A körülmények egyre rosszabbodtak, mivel erős szél és végül az eső is elérte a pályát. A köridőkön már senki sem tudott javítani.
„Egész pályafutásom során még soha nem tapasztaltam ehhez hasonlót. A 4-es kanyarban hibáztam. Úgy értem, nem esett az eső, de az autót rendkívül nehéz volt vezetni. Nem volt tapadás. Arra gondoltam, hogy a kör végén jövök be a bokszba, de befejeztem és második lettem. Szóval meglepett minket is az eredmény, de örülök, hogy az első sorból vághatok neki a vasárnapi futamnak.”- árulta el Charles Leclerc.