Magyar idő szerint 15:00 órakor rajtolt el a sprintkvalifikáció. A pilóták napos körülmények között küzdhettek egymással.
Megkezdődött az időmérő. Max Verstappen hamar a pályára gurult. A holland pilóta 1:11.888-at, míg Perez 1:12.218-at ment. A Red Bull párosánál Sainz és Hamilton is jobb kört rakott össze. A spanyol pilóta átvette a vezetést. A Q1 piros zászlóval ért véget. Alonso és Ocon nem értették megy egymást. A spanyol nem igazán az ideális íven autózott, sőt, amikor Ocon a közelébe ért, minimálisan még befelé is húzott, amitől Ocon bepánikolt, és a kavicságyban állt meg. Ocon kiesett a Q1-ben. A francia hevesen idiótázta a rádióban utána a kétszeres világbajnokot, Alonso elég helyet hagyott, szerencsétlen véletlen történt.
A piros zászlós szakasz miatt később indult a Q2. Az Aston Martinnak bőven volt ideje kijavítani Alonso versenyautóját. Az is kiderült, hogy a versenybírók vizsgálni fogják az edzés után Russellt, a két McLarent és Ocont a deltaidő átlépése miatt. A Q2 elejére kiderült, hogy Alonso autója nem készül el időre. Így Alonso inkább autogramot osztogatott.
Az SQ2 elején tíz autó hajtott ki közülük a pályára. Max Verstappennel az élen és mire mind a tíz versenyző végzett az első mért körrel, ő is állt az első helyen 1:11.449-es idővel. A második körökre már mind a 14 ép autó a pályára hajtott. Verstappen javítani tudott, ez csak a harmadik helyre volt elég Norris és a mögötte kilenc ezreddel végző Perez mögött.
A Q3 következett. Többen kivártak. Több pilóta csak egy mért kört tett meg. Verstappen ismét a bokszutca kijáratában előzött meg többeket, hogy megfelelőbb pozícióból kezdhesse meg a gyors körét. A végén pedig a tegnap csak a hetedik helyet megszerző Norris örülhetett. Mögöttük a két Mercedes érkezett, akik az utolsó szektorig mind jobbak voltak Norrisnál, A hatodik helyet hatalmas meglepetésre az AlphaTauri pilótája, Yúki Tsunoda szerezte meg. Mögötte pedig a két Red Bull érkezett, Verstappen-Perez sorrendben. Hármukat 134 ezredmásodperc választotta el.
Eredmény:
1 |
![]() ![]() |
McLaren | 1:10,622 | ![]() |
2 |
![]() ![]() |
vörös Bika | 1:10,683 | ![]() |
3 |
![]() ![]() |
vörös Bika | 1:10,756 | ![]() |
4 |
![]() ![]() |
Mercedes | 1:10,857 | ![]() |
5 |
![]() ![]() |
Mercedes | 1:10,940 | ![]() |
6 |
![]() ![]() |
AlphaTauri | 1:11.019 | ![]() |
7 |
![]() ![]() |
Ferrari | 1:11,077 | ![]() |
8 |
![]() ![]() |
AlphaTauri | 1:11.122 | ![]() |
9 |
![]() ![]() |
Ferrari | 1:11.126 | ![]() |
10 |
![]() ![]() |
McLaren | 1:11,189 | ![]() |
11 |
![]() ![]() |
Haas | 1:11,727 | ![]() |
12 |
![]() ![]() |
Haas | 1:11,752 | ![]() |
13 |
![]() ![]() |
alpesi | 1:11,822 | ![]() |
14 |
![]() ![]() |
Alfa Romeo | 1:11,872 | ![]() |
15 |
![]() ![]() |
Aston Martin | ![]() |
|
16 |
![]() ![]() |
alpesi | 1:12.388 | ![]() |
17 |
![]() ![]() |
Aston Martin | 1:12.482 | ![]() |
18 |
![]() ![]() |
Alfa Romeo | 1:12,497 | ![]() |
19 |
![]() ![]() |
Williams | 1:12.525 | ![]() |
20 |
![]() ![]() |
Williams | 1:12,615 | ![]() |