Sergio Perez-re nagy nyomás nehezedett. Mexikóban a rajt után hibázott és az első kanyar után Charles Leclerc-el ütközött. Kiesett a versenyből. Brazilban nagyot csatázott Fernando Alonso-val. Perez jövője így már nincs veszélyben?

Sergio Perez a kilencedik helyről rajtolhatott a Brazil Nagydíjon. Minden jel arra utalt, hogy a dobogós helyekért is harcba szállhat. Perez az utolsó előtti körben megelőzte az Aston Martin versenyzőjét, Fernando Alonso-t, de a spanyol pilóta nem hagyta magát és visszavette a harmadik helyet. Végül csak negyedik lett, de vajon ez mentette meg Red Bull- karrierjét?

A mexikói pilóta nagyon jól kezdte a szezont. Négy futamból kettőt nyert. A bakui futam után Perez szenvedni kezdett. Miamiban Verstappen a 9. helyről rajtolt, mégis nyerni tudott. Meg tudta előzni a pole-ból rajtoló Perez-t. Monacóban már a Q1-ben kiesett. Ezután öt olyan futam következett, ahol nem tudott bejutni a Q3-ba sem. A nyári szünet óta az Olasz Nagydíjon elért második helye reménykeltő volt. Szingapúrban, Japánban és Katarban is küszködött. Az USA-ban negyeidk lett, miután Hamilton-t kizárták a versenyből. Mexikóban az első kanyarban kiesett. Teljesítményére nem lehetett panasz.

Perez jövőjéről több pletyka is keringett. Tovább rontotta a helyzetet, hogy Christian Horner csapatfőnök és Helmut Marko motorsport tanácsadó számos alkalommal olajat öntött azon pletyka tüzére, mely a mexikói pilóta távozásáról szólt. A kritika az utóbbi versenyeken elhűlt, de mivel Daniel Ricciardo visszatérése még jobban ráteszi a nyomást, a kérdés továbbra is fennáll. főleg azóta, mióta Ricciardo két futamon is pontot tudott szerezni az AlphaTauri-val. Christian Horner ragaszkodott hozzá, hogy „teljesen magabiztos és egyértelmű”, hogy Perez Verstappen mellett lesz a következő szezonban.

A Red Bull múltjában több olyan esettel is találkozhattunk, mikor a csapat a pilótája mellett állt, mégis leváltották versenyzőjüket. Albon és Galsy is így járt. Az egyéni bajnokság második helyének megszerzése vagy elvesztése nem biztos, hogy elég a helyének megtartásához. Verstappen tempójától gyakran elmarad.