A Haas óvást nyújtott be, aminek tárgyalására szerdán került sor. Miről szól az ügy, és fog-e változni az eredmény? Az F1Hírek összefoglalja a történteket.
A Haas a Sao Pauló-i Nagydíj pénteki napján nyújtott be hivatalos óvást az FIA-nál. Szeretné felülvizsgáltatni azon pályalevágásokat, amiket a versenybíróság az austini futam után vagy nem vizsgált, vagy a nem megfelelő kamerapozícióra hivatkozva következmények nélkül hagyott. Felülvizsgálhatják a két héttel ezelőtti austini verseny eredményét. A meghallgatás szerdán 15:00 órakor kezdődött.
Miért nyújtott be óvást a Haas?
Az Amerikai Nagydíj utáni napokban derült ki, hogy a vasárnapi versenyen a pálya hatos kanyarját több résztvevő tudatosan és látványosan levágta a futam során. A legnagyobb figyelem Sergio Pérez-re irányult. A mexikói pilóta az 56 körös versenyen 21 alkalommal hagyta el a pályát a kanyar belső ívén. Rajta kívül Lance Stroll, Alexander Albon és Logan Sargeant is többször levágta a kanyart. Az FIA is tudatában volt. Elmagyarázták: azért nem volt következménye e pályaelhagyásoknak, mert a 6-os kanyarnál nem megfelelően helyezték el a pályakamerát. Így nem volt olyan külső képük, amivel minden kétséget kizáróan bizonyítani lehetett, hogy négykerekes pályaelhagyás történt. Bizonyíték hiányában viszont nem büntetnek.
A Haas csapamenedzsere, Peter Crolla nem találta kielégítőnek a magyarázatukat. Ezért vizsgálódni kezdtek, aminek eredménye egy videofelvételek sorával teletűzdelt 28 oldalas dokumentum lett, amiben a Haas állítja, új és „egyértelmű” bizonyítékok vannak a pályaelhagyásokra, ezért jogos az esetek felülvizsgálatát kérni. Az Auto Motor und Sport szerint az új bizonyítékokat az érintett versenyzők mögött haladó autók fedélzeti kamerás felvételei képezik.
A meghallgatás szerdán kezdődött, mely két körös lesz. A tárgyaláson az érintett négy csapat mellett az FIA austini bírói vesznek részt. Első körben azt vizsgálják, hogy befogadható-e a Haas óvása, vagyis megfelel-e azon feltételnek. Amennyiben vannak ilyen bizonyítékok, jön a második kör, az ügyek felülvizsgálata és az új ítélethozatal, aminek ez esetben lehet a következménye büntetés és nem büntetés is. A Haas célja az lehet, hogy a büntetésekkel változna az eredmény és az amerikai csapat is ponthoz jutna. Güther Steiner csapatfőnök szerint nem ez jelenti az elsődleges motivációjukat. Csapata elégedetlen volt az FIA Mexikóban adott magyarázatával, és nem ért egyet azzal, hogy egy pályakamerával kapcsolatos probléma önmagában elég a nyilvánvaló szabálytalanságok elnézéséhez.
„Egyszerűen fel akarjuk hozni ezt az ügyet, mert máskülönben a szabályokon kell változtatni. Én vagyok az utolsó, aki büntetéseket akar pályahatárok miatt. De ha van érvényben egy szabály, akkor sportként tiszteletben kell tartanunk azt. Ez tehát inkább szól az elvről, mintsem a büntetésről.”- jelentette ki Güther Steiner.