Az első szabadedzés már véget is ért LAs Vegasban. Nem tartott túl sokéig. Nyolc perces volt az első edzés. Egy meglazult csatornafedél problémákat okozott, ezért az FIA azonnal elkezdte átvizsgálni az egész pályát.

Las Vegas-i idő szerint csütörtök este (nálunk már péntek reggel) kezdetét vette a 2023-as szezon harmadik amerikai F1-es hétvégéje. A legnagyobb kérdés a gumikkal volt kapcsolatos, a sivatagi éjszakában ugyanis a hideg idő miatt igencsak nehéz volt felmelegíteni az abroncsokat.

Magával a pályával kapcsolatban is voltak kérdőjelek. A szimulátoros körök után ugyanis élesben ugyanis most először vezethettek rajta a mezőny tagjai, nem meglepő tehát, hogy szinte azonnal benépesült a legújabb F1-es aszfaltcsík. Az első gyors kört Valtteri Bottas teljesítette, majd jöttek a többiek. Charles Leclerc állt az élre a Ferrarival. Röviddel ezután a csapattárs, Carlos Sainz került a figyelem középpontjába, akinek kevesebb, mint 10 perccel a kezdés után félre kellett állnia.

A Ferrari edzése is rosszul végződött. Sainz leállása után ugyanis piros zászlós jelzés volt érvényben. A kezdés Sainz mellett Lance Stroll valamint Esteban Ocon számára is kalandos volt. A kanadai Aston Martinján műszaki hiba lépett fel (ezt a csapat azonnal orvosolni próbálta), a francia Alpine-jának alja pedig megsérült. Végül mindkét alakulatnak és a Ferrarinak is bőven jutott ideje a szerelésre, nagyjából tíz percnyi piros zászlós jelzés után ugyanis az FIA közölte: az edzés már nem folytatódik. Az edzés leintése idejében Leclerc állt az élen. A monacóit a Haas régebbi specifikációjával kísérletező Nico Hülkenberg követte, majd a csapattárs, az új fejlesztésekkel ellátott autójával tesztelő Kevin Magnussen jött. A hétvége magyar idő szerint 9 órakor folytatódik a második szabadedzéssel: a remélhetőleg már eseménydúsabb gyakorlást az M4 Sport élőben közvetíti 8:55-től.