Lewis Hamilton nem lehetett túl elégedett a Las Vegas időmérő után. A brit pilóta ugyanis kiesett a Q2-ben. Csak a mezőny közepéről vághat neki az 50 körös futamnak. Csapattársa ezzel szemben a negyedik helyet szerezte meg és Sainz büntetése miatt a harmadikról várhatja a rajtot.

Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Mercedes autóján egyik napról a másikra végrehajtott változtatások rosszul sültek el. A brit pilóta csak a 11. helyen végzett, de Sainz büntetésével a 10. helyről várhatja majd a rajtot.

A péntek délelőtti egyetlen reprezentatív edzésen Hamilton a kilencedik helyen végzett. Elmondása szerint több beállítással próbálkoztak, de az autó csak rosszabb lett.

„Mindig vannak különbségek. Csak küszködtem. Az edzések alatt jobban éreztem magam az autóban. Versenyképesebb voltam. Egyik napról a másikra változtattunk az autón. Ez rossz irányba vitt minket. Szóval az autó egy kicsit penge élen táncol. Sokat csúszkáltam. A verseny érdekes lesz. Rengeteg munka vár rám a 10. helyről rajtolva. Mindenki nagy leszorítóerőt alkalmaz. Így a gumikopás is nagyobb lesz. Még senki sem vetett be a kemény gumikat. Max-nál még két kemény gumit használhat. Nekünk egy közepes és két kemény. Tehát ez egy hosszú verseny lesz, a gumikezeléséről fog szólni.”- árulta el Lewis Hamilton.