Sergio Perez szerint a csapata rossz stratégiát választott Las Vegasban. Meglepte, hogy azon még csak nem is változtattak a Q1 intő jelei után. Elmondása szerint csak kis szerencsével jutottak tovább a Q2-be.
Idén kilencedik alkalommal búcsúzott az időmérőn a Q3 előtt Sergio Perez. Vasárnap a rajt után Lewis Hamilton-al és Carlos Sainz-al is meg kell küzdenie, hiszem a brit Mercedes pilóta a 11. helyet szerezte meg. Sainz a második helyen zárt, de 10 helyes rajtbüntetést kapott. Perez egyéni teljesítményében lehet kivetnivalót találni, de Las Vegas-ban a red Bull hibázott. A Q2 végén a másik 14 autó kint volt a pályán egy olyan időmérőn, ahol villámgyorsan gumizódott az aszfalt. Perez számon is kérte a csapatán, hogy miért végeztek ilyen hamar és miért tolják a garázsba. A mexikói szerint már a Q1-ben is szerencséjük volt. Figyelniük kellett volna az intő jelekre.
„Gyakorlatilag az időmérő elejétől egy szigorúan meghatározott stratégia mentén dolgoztunk, de a pálya meglepett minket. A csapaton belül komolyan meg kell vizsgálnunk, hogy mi történt, és meg kell értenünk a történteket. Már a Q1-ben is szerencsések voltunk, hogy egyáltalán továbbjutottunk, szóval van miről beszélnünk.”- árulta el Sergio Perez, akinek szavait a RacingNews365 idézte.