Magyar idő szerint 05:30 perckor kezdődött Las Vegasban a harmadik szabadedzés. Eddig a Ferrarik jól muzsikáltak, de a harmadik edzésen csak a 16. és 17. helyen zártak. A tréninget George Russell nyerte.
A harmadik edzésen Piastri ment először a pályára, később Csou nagy elfékezését láthattuk a 14-es kanyarnál. Az edzés negyedéhez érve Leclerc állt az élen egy 1:36.5-ös, közepes gumis körrel, mögötte Sainz és Magnussen következett. Magnussen és Sargeant is igénybe vette a bukóteret az 5-ös kanyarnál, míg az edzés feléhez érve Perez vette át a vezetést a lágy keverékkel: 1:35.1-et ment, pillanatokkal később pedig Verstappen 1:34.6-ra javított. Albon feljött a harmadik helyre, egy visszajátszásban pedig azt láthattuk, hogy Sargeant súrolta a falat. A pálya javulásával és az egykörös tempóra való koncentrálással folyamatosan változott, hogy ki van az élen, előbb Russell, majd Piastri ugrott az élre
George Russell végzett az élen a Las Vegas Nagydíj harmadik edzésén. A második helyen Oscar Piastri, még a harmadik Logan Sargant lett. A Mercedes pilótája pont befejezte a gyors körét. Ezt követően Alex Albon miatt előkerült a piros zászló. A Williams pilótája a falnak ütközött a 15-ös kanyarnál. Az abroncsa is levált a felniről. Albon kénytelen volt kiszállni az autóból.
A piros zászló több versenyzőt is megakadályozott abban, hogy javítson. Köztük volt Charles Leclerc és Max Verstappen is. A Red Bull 20 perc után kezdte el használni a lágy gumikat, miután úgy döntöttek, nem teljesítenek hosszú távot. Az élen tehát Russell végzett Piastri, Sargeant, Verstappen, Perez és Albon előtt, Alonso a hetedik, Hamilton a nyolcadik lett, a top 10-be pedig még Bottas és Magnussen fért be. A két Ferrari nem futott gyorskört a lágy gumikon, így csak a 16., 17. helyen végeztek.
1 |
![]() ![]() |
Mercedes | 1:34,093 | ![]() |
2 |
![]() ![]() |
McLaren | 1:34.491 | ![]() |
3 |
![]() ![]() |
Williams | 1:34.645 | ![]() |
4 |
![]() ![]() |
vörös Bika | 1:34,653 | ![]() |
5 |
![]() ![]() |
vörös Bika | 1:34.706 | ![]() |
6 |
![]() ![]() |
Williams | 1:34.726 | ![]() |
7 |
![]() ![]() |
Aston Martin | 1:34,788 | ![]() |
8 |
![]() ![]() |
Mercedes | 1:34.853 | ![]() |
9 |
![]() ![]() |
Alfa Romeo | 1:34.908 | ![]() |
10 |
![]() ![]() |
Haas | 1:35,067 | ![]() |
11 |
![]() ![]() |
McLaren | 1:35.089 | ![]() |
12 |
![]() ![]() |
Haas | 1:35.112 | ![]() |
13 |
![]() ![]() |
Aston Martin | 1:35.253 | ![]() |
14 |
![]() ![]() |
alpesi | 1:35,297 | ![]() |
15 |
![]() ![]() |
Alfa Romeo | 1:35.881 | ![]() |
16 |
![]() ![]() |
Ferrari | 1:35.908 | ![]() |
17 |
![]() ![]() |
Ferrari | 1:35.939 | ![]() |
18 |
![]() ![]() |
AlphaTauri | 1:36.087 | ![]() |
19 |
![]() ![]() |
alpesi | 1:36.485 | ![]() |
20 |
![]() ![]() |
AlphaTauri | 1:37,778 | ![]() |