Charles Leclerc idén még nem nyert futamot. Ezen még változtathat Abu Dhabiban. A Ferrari pilótája azonban egy újabb fontos célt tűzött ki maga elé.

Charles Leclerc a Mercedes legyőzését tűzte ki célul az Abu-Dzabi Nagydíjon. A Ferrari mindössze négy pontra van az Ezüstnyilaktól. A német és az olasz csapatnak is van olyan pilótája, aki a top 10-en kívül várhatja majd a rajtot. Ha a jelenlegi sorrendben végeznek, a Ferrari megszerezné a második helyet. De mivel még 58 kör van hátra, lesz még kettejük között csata. Leclerc a 2., Sainz a 16. helyről rajtol majd. Russell a 4. Hamilton a 11. helyet szerezte meg az időmérőn. Leclerc a következőket mondta:

„Az egyetlen dolog, ami számít számomra, az az, hogy legyőzzük a Mercedes és megszerezzük a második helyet a konstruktőri bajnokságban. Az, hogy pilóták versenyében a negyedik, ötödik, hatodik vagy hetedik helyen végzek, nem érdekel. A konstruktőri második helyen végezni jó lenne. Le kell győzni a Mercedest. Ha van lehetőség Max legyőzésére, megragadom. Azonban egy ilyen pályán, ilyen meleg körülmények között azt várom, hogy kicsit többet fogunk küzdeni, mint Las Vegasban. Más körülmények voltak és a gumikat is jobban tudtuk használni. A harmadik edzésen jól éreztem magam az autóban. Remélem ezt át tudjuk menteni a versenyre is.”-árulta el Charles Leclerc.