Az F1 jövőre 24 helyszínre látogat majd el. Ez rekordnak számít. A sportág személyzete már a 22 versenyt is határesetnek titulálta.
George Russell szabállyal kötelezné a Forma-1-es csapatokat arra, hogy a paddockban szolgáló személyzetüknek ne kelljen mind a 24 versenyen dolgoznia a 2024-es szezonban.

Az már idén is 24 futamot szeretett volna rendezni. A kínai és Emilia Romagnai Nagydíjat azonban törölték. A Forma-1 vezetői ennek ellenére minél több versenyt szeretnének a naptárban látni. A Las Vegas-i eseményt nem lehet az európai nézők számára kellemes időpontban megtartani, Abu-Dzabiban pedig hozzá képest 12 órás az időeltolodás, amit a személyzetnek tűrnie kellett

Jövőre a kínai és az imolai futamok visszatérnek. Így biztosan 24 versenyt láthatunk 2024-ben. Az utolsó három futam ismét egymás után következik, Las Vegas és Abu-Dzabi közé Katar is befért. Russell ezért azt szeretné látni, ha szabályoznák, a pilótákat leszámítva mely alkalmazottaknak hány versenyt kell ledolgozniuk.

„A pilótáknak a legkönnyebb, azok közül, akik a paddockban vannak. Szerencsések vagyunk. De a többiek…..Nagyon sok olyan szerelőt látni, akik fáradtak. Az emberek, akik az irodákban vannak kikészítik a folyamatos időzónában való ugrálás. A testük azt sem tudja, hol van, mindig máskor esznek, más hotelekben alszanak, más környezetben, más éghajlatokon. Ez teljesen összezavarja az ember testét. Azt hiszem, már vannak megbeszélések arról a szabályozásról, hogy ne lehessen mindenki ott minden versenyen. Szerintem ez jól jönne. Nem hiszem, hogy túl fenntartható négyezer embernek 24 versenyt ledolgozni egy év alatt, főleg, ha látjuk, mennyire nincs értelme a naptárnak még mindig földrajzilag.”- árulta el George Russell, akinek szavait a Racingnews365 idézte.