Az AlphaTauri visszavonult csapatfőnöke, Franz Tost a szezon alatt érdekes kijelentést tett. Elárulta, hogy azért döntött a távozás mellett, mert nem bízott már a mérnökökben.

Az AlphaTazri elég rosszul kezdte a 2023-as évet. Elégedetlenek voltak a debütáló pilótájukkal és a mérnökök munkájával. Utóbbiról a csapattól távozó Franz Tost beszélt, aki utolsó szezonját töltötte az AlphaTauri csapatnál. Ő volt az istálló csapatfőnöke. 2024 és 2025-ben a Red Bull készenléti tanácsadója lesz. Tost arról is beszámolt, hogy elbocsájtotta azokat, akikkel nem volt megelégedve.

„A mérnökök, akikre gondoltam; megértették. A tavalyi autónk nem volt versenyképes. Aztán azt mondtam, tennünk kell valamit. Nem tudom elfogadni, hogy a mezőny hátsó részén vagyunk. Szerettem volna a középmezőnyben lenni. Nagyon keményen dolgoztunk, és vannak megoldásaink. Pontosan tudjuk, mit kell tennünk. Aztán ellátogattam a gyárba. Számokat mondtak nekem, és azt mondták, hogy „az autó fantasztikus lesz. Nagyon jó a teljesítmény, nagyon jók az adatok a CFT-ben, valamint a szélcsatornában, és bla-bla-bla. Aztán megérkeztünk Bahreinbe. Még a versenyig sem kellett várni ahhoz, hogy lássam. Nem voltunk sehol. Ideges lettem és azt kérdeztem tőlük: ‘Mi folyik itt?’ Válasz az volt: ‘Ó, jönnek majd a frissítések’. Én azt mondtam: ‘Nem érdekel a frissítés. Ennek az autónak jól kell teljesítenie.’Akkor a sajtótájékoztatóján megkérdeztek erről, és azt mondtam: „Nem bízom már bennük. Ha már nem bízom az emberekben, akkor távoznom kell. Jött pár új ember. Így remélhetőleg a mérnökök is jobbak lesznek. Az idei évben hozott összes fejlesztés elfogadhatóan működött. Tavaly márciusban, áprilisban jöttem rá, hogy az aero oldalról nem jó irányba haladunk. Rossz filozófiánk volt. Nehéz meggyőzni a mérnököket, hogy más irányba menjenek. Ezt nem fogadták volna el. Várni kell egy évet. Ez a baj náluk. Bár felismertük, hogy már tavaly is voltak problémáink. A szezon második felében jól teljesítettünk. Ennek oka az volt, hogy új emberek csatlakoztak a csapathoz.”- árulta el Franz Tost. Az AlphaTauri az utolsó helyről kapaszkodott fel. A nyolcadik helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban. Három ponttal maradtak csak le a hetedik helyről.