Az olasz csapat nagy utat tett meg a Toro Rosso név óta. Daniel Ricciardo már csak tudja, mivel az ausztrál pilóta 2013-ban ennél a csapatnál debütált.

Daniel Ricciardo idén visszatérhetett ahhoz a csapathoz, ahol debütált. Szerinte az AlphaTauri, mely korábban Toro Rosso néven volt ismert, mára már nem egy junior csapat.

Az ausztrál az idény első felében csak a pálya széléről nézhette a futamokat. Nyck De Vries gyengén teljesített. Így a Magyar Nagydíj előtt felbontották a szerződését. Ricciardo ülhetett a helyére. A Hungaroringen és Belgiumban rajthoz állhatott, de a Holland Nagydíj szabadedzésén megsérült. Ismét a pálya szélére került.

Az utolsó futamok egyikén, Mexikóba szerzett pontot, aminek köszönhetően AlphaTauri a nyolcadik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban. Az ausztrál úgy érzi, régi csapata nagy utat tett meg, mióta hivatalosan Toro Rosso néven ismerték. Ricciardo a következőket mondta:

„Határozottan van néhány dolog, amit az autóban találtunk a szezon során. Minden, amit visszajeleztem a csapatnak, úgy érzem segített abban, hogy előre lépjünk. Úgy érzem, ez már nem egy junior csapat. Sok tervünk van a következő évre, remélhetőleg ezt a pályán tudjuk bizonyítani és több pontot szerezni.”- árulta el Daniel Ricciardo.