Az AlphaTauri minden szinten átalakul. A csapat nagy változásokon megy keresztül. Főnökük előrebocsátotta, hogy az új nevükről jó eséllyel csak a következő évben tesznek hivatalos bejelentést.

Az FIA elvileg december 10-én tette volna közzé a 2024-es nevezési listát, amin a Red Bull B csapata új neve is szerepelt volna. Az AlphaTauri és az Alpfa Romeo új neve is rajta lenne a listán. Az előbbi csapat vezetője kijelentette, hogy amint az FIA nyilvánosságra hozza a nevezési listát, bejelentést tesznek.

A hírek szerint már az Alpha Taurinak is megvan az új neve. A Racing Bulls elnevezést már az ősszel levédették, és jó eséllyel a folytatásban ezen a néven fog futni a faenzai csapat, ám a hivatalos névhez még szponzornevek is kapcsolódni fognak. Peter Bayer, az istálló ügyvezető igazgatója a Servus TV hétfő esti Sport und Talk című műsorában előrebocsátotta, még nem állnak készen a bejelentésre, és jó eséllyel egészen január végéig várnunk kell erre.

„Sajnos nem jelenthetjük még be. Az ezzel kapcsolatos utolsó tárgyalások még zajlanak. Annyit azért elárulhatok, hogy újra közelebb kerülünk az osztrák Red Bull-családhoz, a márkamegjelenés szempontjából közelíteni fogunk. Egy olasz csapat vagyunk, de osztrák szívvel. Várjuk már ezt a bejelentést, de úgy hiszem, ez csak január végén fog hivatalossá válni.”- árulta el Peter Bayer.